A csapat tavaly október végén a svájci Gotthard társaságában indult hat-hetes európai turnéra. Ezt követően, idén januárban, 10 év után tért vissza Észak-Amerikába a banda. 23-án a Steel Panther vendégeként adtak koncertet a NAMM Show keretében, 24-én pedig (ahogy az a fenti videón is látható) a híres Whisky A Go Go klubba is ellátogattak.
Másik hír, hogy a Hardcore Superstar új nagylemezének anyagát jelenleg az a Joe Barresi keveri, aki korábban együtt dolgozott a Queens Of The Stone Age-dzsel, a Slipknot-tal és a Soundgarden-nel is.
Vic Zino gitáros nemrég az alábbiakat adta hírül: "Ez az album kizárólag arról szól, amit egységes bandaként szeretünk csinálni: a zenéről. De ugyanakkor nem féltünk változtatni néhány dolgon, és kicsit másképp állni az egészhez".
Egyelőre annyit tudni a 'HCSS' címmmel megjelenő lemezről, hogy az első single-dal a 'Glue' című szám lesz, ami már korábban bemutatásra került egy YouTube-videóban. További infók az albumról - ami Észak-Amerikában április 21-én jelenik meg - hamarosan...
A Nuclear Blast jóvoltából 2013 márciusának elsején került kiadásra a Hardcore Superstar legutóbbi, 'C'mon Take On Me' című nagylemeze, amit a banda tagjai saját maguk produceltek. Az album keverését a híres Randy Staub [Metallica, The Cult, Mötley Crüe] végezte.
Az Ön kosara jelenleg üres.