
A Critical Solution ezúttal is a varbergi SonicTrain Stúdióban rögzítette albumát (az aktuális, W.A.S.P.-pel közös skandináv turnét megelőzően). A producer a King Diamond-körből ismert gitáros, Andy LaRocque volt. A lemez első ízelítőjeként néhány héttel ezelőtt megjelent az új, 'Welcome To Your Nightmare' című single. Ez lentebb meghallgatható.
Időközben kiderült az új Critical Solution album címe és napvilágot látott a lemezborító: a 'Sleepwalker' lentebb látható fedelét az a Mario E. Lopez tervezte, aki a csapat korábbi kiadványait is illusztrálta.

A legfrissebb hírek szerint, a Critical Solution a Punishment 18 Records kiadóval kötött szerződést. A "horror-töltetű koncept-album", a 'Sleepwalker' tehát általuk fog megjelenni, december 12-én.
“Izgatottan jelentjük be, hogy leigazoltunk a Punishment 18-hoz, és végre kiadhatjuk ezt a szörnyeteget, amit kár lenne kihagynotok! Remélhetőleg a jövő évben ismét turnéra indulhatunk; egyben nekiláthatunk harmadik nagylemezünk munkálatainak is!" - közölte a banda.
Már a norvég thrasherek bemutatkozó nagylemezén is neves zenészek jutottak vendégszerephez, de a banda második korongja is számos meglepetést tartogat. Erről nemrég Christer Slettebø énekes-gitáros nyilatkozott: "Eljött hozzánk Mika Lagren a Grave-ből - ő egy olyan őrületes szólót vitt véghez, amire csak a svédek képesek. Arról pedig nem is beszélve, hogy egy hatalmas megtiszteltetésben is részesültünk: a Mercyful Fate két riff-mestere (Michael Denner és Hank Sherman) is vendégként vállalt szerepet a lemez egyik gyors, old-school thrash-nótájában! Ez számunkra több mint csodálatos!".
A 'Sleepwalker' tracklistája:
01. The Curse
02. Sleepwalker
03. Welcome To Your Nightmare
04. Blood Stained Hands
05. Murder In The Night
06. Evidence Of Things Unseen
07. LT. Elliot (feat. Mika Lagreen)
08. Dear Mother
09. The Death Lament
10. Back From The Grave
Itt meghallgatható a 'Back From The Grave' című ízelítő-dal, amiben a Mercyful Fate gitár-virtuózai, Michael Denner és Hank Shermann osztoznak a szólón:
A Critical Solution 2013. május 16-án adta ki bemutatkozó, 'Evil Never Dies' című koncept-albumát. A lemez Wallace Green történetét meséli el: Wallace és csapata Sad Hill-be hajózik, hogy meggyilkolják a királyt - de ez Wallace vesztét is okozza. Halála után lepaktál az Ördöggel, aki visszahozza őt az életbe, és 'lélek-gyártóvá' avatja. Wallace elkezdi terjeszteni az Ördög igéjét, és terrort hoz a világra.
A 14 dallal rendelkező CD-re - melyet Andy La Rocque (King Diamond) producelt, kevert és maszterizált a Sonic Train Stúdióban - bónuszként felkerült egy Motöhead feldolgozás, mégpedig a 'Killed By Death', melyben maga a producer, valamint az Ugly Kid Joe frontembere, Whitfield Crane vendégeskedik. Bővebben erről a lemezről itt írtunk.
A Critical Solution bemutatkozó kiadványa 2011-ben jelent meg. Az 'Evidence Of Things Unseen' című EP-t szintén La Rocque producelte.

Vissza a hírekhez
Az Ön kosara jelenleg üres.
