1992-ben jelent meg a Marathon együttes bemutatkozó lemeze, melynek dalait Vámos Zsolt és Horváth Attila írták. Néhány dalban zeneszerzőtársként Hetényi Pál is részt vett. Az egyetlen megjelent lemez nem érhette el a célját az akkori lemezkiadói és szponzori hozzáállási hiányosságok miatt.

A lemez novemberben jelent meg a karácsonyi piacra, melynek televíziós reklámjai dömpingszerűek voltak, azonban az akkor még kazettára készülő kiadvány nem kerülhetett a boltokba, hiszen le sem gyártották azokat! Erre csak 1993 januárjában került sor, ami megpecsételte a zenekar sorsát, hiszen az év elején lehetetlen volt bármit is eladni...

Ennek ellenére 4000 db kazetta és 500 db CD azonnal elfogyott, viszont az újragyártás nem indult be. Így pár hónap leforgása alatt teljes lett a zűrzavar, ami felőrölte az együttes tagjait és a csapat feloszlott.

Teltek az évek és egyre csak jöttek az infók, hogy mennyi embernek jelentett sokat az az egy lemez. 2002-ben ismételten volt egy próbálkozás, hogy feltámadjon a zenekar és egy újabb hanganyag készült el, de ez sem jutott oda, ahová kellett volna.

Nemrég Vámos Zsolt és Horváth Attila azt a döntést hozták, hogy ingyenesen letölthetővé teszik a dalokat, aminek az lett a következménye, hogy Attila weboldaláról több tízezren töltötték le a szinte teljes diszkográfiát, valamint nagyon sok lelkes és méltató fórumbejegyzés született.

A csapat úgy döntött, hogy 2012 elején színpadra áll 20 év után először... és utoljára. A koncertre március 7-én került sor az A38 Hajó színpadán.

Mindez Horváth Attila szemszögéből így szól:

“1991-ben, amikor épphogy csak visszatértem önkéntes száműzetésemből, felhívott egy általam ismeretlen arc azzal, hogy csinált egy zenekart, és mindenképpen én kell írjam a szövegeket, a többit majd beszéljük meg személyesen. Az ilyen bejelentkezéseket mindig fenntartásokkal fogadom, de kapásból senkit nem utasítok el, ha nincs rá azonnal kézzel fogható okom. Megbeszéltünk egy időpontot, az ember feljött hozzám, bemutatkozott, Erdélyi László billentyűs, és hozott két nótát mutatóba. Nem hallgattuk meg, mert új zenéket kizárólag egyedül hallgatok meg, hogy egyértelműen kizárjak mindenféle külső befolyást. Azzal köszöntünk el, hogy majd meghallgatom a nótákat, és majd beszélünk. Néhány nap múlva rászántam magam, betettem a kazettát, aztán napokig a hatása alatt voltam. Valami nagyon eltalált. Magyarázhatnám bárhogyan, nem volna érdekes. A lémyeg, hogy beleszerettem a két nótába. Azonnal elhatároztam, ezt felvállalom, mert ezt nem tudom nem megírni. Viszonylag gyorsan jöttek az újabb és újabb felvételek, szép lassan elkészült egy nagylemeznyi anyag. Bevonultunk a stúdióba, kezdtük felvenni a nótákat. Akkor ismertem meg a zenekart, addig fogalmam nem volt, kik muzsikálnak a csapatban.

Erdélyi László volt a billentyűs (később övé volt az Unisex), Vámos Zsolt a gitáros (Exotic, PaDöDö, D. Nagy Lajos, Rock Band), Hetényi Pál az énekes (a legutolsó Ki MIt Tud győztese ének kategóriában), Szappanos György (később Tátrai Band, Háború, stb.) a basszusgitáros és Berecz Endre (ex-Bikini) a dobos. Nevezhettük volna a társaságot akár szupergroupnak is, mégis fantomzenekar maradt. Egy lemez és összesen néhány klubkoncert maradt utánuk, amik visszhang nélkül múltak el. Néhány évvel később viszont, amikor a zenekar már nem is létezett, a lemez már nem is volt forgalomban, elindult egy érdekes történet. Kezdett a Marathon fű alatt terjedni, másolt kazettákon, diszkókban, házibulikban. Baráti társaságok terjesztették a maguk köreiben. Egyre több “nem buta zenére” vágyó fedezte fel valahogyan, és próbált hozzájutni bolhapiacokon, interneten – a nem létező zenekar elveszett lemeze kultuszlemezzé vált.

A megjelenés tizedik évfordulóján Vámos Zsolttal, a dalok zeneszerzőjével elhatároztuk, hogy csinálunk egy új lemezt. Azt mondtuk, egy CD-re ma már 70-80 perc símán elfér, ez nagyjából két hagyományos lemeznyi anyag – írjunk egy lemeznyi új nótát, és vegyük fel újra a régiek közül a jobbakat. Megtörtént. Végigjártuk a felvételekkel az összes kiadót, senkit nem érdekelt a dolog.

Most úgy döntöttünk, szabadon hozzáférhetővé tesszük az egészet. Hallgasson bele, aki szeretne, és töltse le bárki, aki szeretné. Ingyen.  Nem keresünk egy forintot sem, de inkább hallgassa néhány ember örömmel, minthogy valami páncélszekrényben elzárva pihenjen mindaz, amit mi magunk is örömmel hoztunk létre.”

www.horvathattila.hu

Rovatunk előző epizódjai itt érhetők el.

Címlapi fotó: Hirling Bálint [origo]