Akadálymentes verzió
Rock-Ness Hanglemezbolt Kezdőlapnak Rock-Ness Hanglemezbolt Kedvencek közé Rock-Ness Hanglemezbolt Oldal ajánlása Rock-Ness Hanglemezbolt Oldaltérkép Rock-Ness Hanglemezbolt
Rock-Ness Hanglemezbolt
HU
ENG

Hírek

1000 dal, amit hallanod kell, mielőtt meghalsz [177. rész]


2017-02-19

Ma az egyik legnagyobb élő blues-gitár legenda előtt tisztelgünk.

1000 dal, amit hallanod kell, mielőtt meghalsz - 177. rész

JOE BONAMASSA - 'Different Shades Of Blue'

Joe Bonamassa amerikai gitáros 1977. május 8-án született a New York állambeli Utica városában. Tizenegy éves korában Danny Gatton-tól vett leckéket, és néhány zenei műfajt, mint például a country-t, a dzsesszt és a hard rock-ot, eltanulta tőle. Ebben az időszakban, mikor Gatton az együttesével New Yorkban játszott, Bonamassa mindig becsatlakozott hozzájuk. Egy évvel később, tizenkét éves korában B.B. King előtt játszhatott, majd két évvel rá, tizennégy évesen egy Fender gitár-találkozóra hívták meg, ahol West Coast felé tartva megismerte Berry Oakley-t, akivel megalapították a Bloodline nevű együttest. Az együtteshez csatlakozott még Miles Davis fia, Erin Davis és Robby Krieger fia, Waylon Krieger, s csupán egyetlen lemezt adtak ki, amelynek szintén 'Bloodline' lett a címe, s amelyről két kislemezt jelentettek meg, mégpedig a 'Stone Cold Hearted'-ot és a 'Dixie Peach'-et.

Első lemeze 2001-ben jelent meg 'A New Day Yesterday' címmel, amin Tom Dowd volt a producer. A lemezen és az azt követő turnén Kenny Kramme dobolt és Eric Czar basszusgitározott. Miután véget ért a lemezbemutató turné, Bonamassa és a többi tag újra stúdióba vonult 2002-ben, hogy Clif Magness producer segítségével elkészíthessék a második lemezt 'So, It's Like That' címen. Ezen az albumon már több tradicionális rock hallható, így a Billboard Blues Toplista első helyére került. Bonamassa-nak a 2003-ban megjelent 'Blues Deluxe' című album hozta meg a sikert, mivel sok pozitív visszajelzést kapott a feldolgozott kilenc klasszikus blues szám és a három saját szerzemény. 2005-ben megjelent a 'Had To Cry Today' lemez, amely visszatért a tradicionális rock-hoz, majd lecserélte az eddig vele dolgozó zenészeket, Mark Epstein basszusgitárosra és Bogie Bowles dobosra.

2006-ban a 'You & Me' című ötödik sorlemeze jelent meg, amin tizenegy szám található, s szintén első lett a Billboard Blues Toplistán. Az albumon közreműködött John Bonham fia, Jason Bonham is, a 'Your Funeral And My Trial' című számban pedig LD Miller szájharmonikázik. Eddig a 'You & Me' Bonamassa egyik legerősebb blues lemeze, eltávolodva a keményebb rock albumaitól, vagyis a 'So, It's Like That'-től és a 'Had To Cry Today'-től.

A hatodik stúdiólemez 2007 augusztusában jelent meg 'Sloe Gin' címen és tíz héten át szerepelt a Billboard Blues Chart lista élén. Ezen az albumon Bonamassa több felvételen játszik akusztikus gitáron, mint eddig, s a banda tagjai is megváltoztak az album turnéjára: a basszusgitárnál Carmine Rojas váltotta fel Epstein-t, és Rick Melick billentyűs is csatlakozott a csapathoz, akik az előző, 'You & Me' című lemezen is játszottak.

2008. november 9-én Bonamassa először szerepelt, mint DJ, mégpedig az angliai Planet Rock rádióban, s olyan előadóktól játszott számokat, mint B.B. King, Muddy Waters, Rory Gallagher és Eric Clapton. Később bejelentette, hogy a londoni Royal Albert Hall-ban fog fellépni 2009. május 4-én, amire kevesebb mint egy hét alatt elkeltek a jegyek, az angliai Express and Star hírlapnak pedig azt mondta, hogy „ez a koncert húsz év munkájának a csúcspontja”. A koncerten együtt játszott Eric Claptonnal, mégpedig a 'Further On Up The Road' című számban, a műsor végén pedig megköszönte a közönségének, hogy „ez volt élete egyik legjobb napja”.

2009. február 24-én megjelent Bonamassa soron következő albuma, a 'The Ballad of John Henry', melynek első száma egy folklór hősről, John Henry-ről szól. Ezen a lemezen is, csak úgy mint az összes többin, feldolgozások is hallhatóak, méghozzá öt szám: 'Stop', 'Jockey Full Of Bourbon', 'Feelin' Good', 'Funkier Than A Mosquito's Tweeter' és az 'As The Crow Flies'. A maradék többi dal Bonamassa saját szerzeménye.

2013-ban CD-n, DVD-n és Blu-rayen is megjelent egy akusztikus koncertalbuma, amit Ausztriában rögzített bandájával, a Bécsi Operaházban (tulajdonképpen ez volt az első alkalom, hogy Bonamassa akusztikus koncertet adott). Nagyszabású 2013-as turnéja egyébként a világhírű new yorki Beacon Színházban ért véget, de még ebben az évben megjelent egy 'Tour de Force' című DVD-je is - ezt a nyári londoni koncertsorozat alkalmával rögzítették. Szintén ebben az évben jelentették be, hogy Joe-t és Beth Hart énekesnőt Grammy-díjra jelölték 'Legjobb blues album' kategóriában; mégpedig a 'SeeSaw' című kollaboratív album hatalmas sikerei okán.

A 2014-ben megjelent 'Different Shades of Blue' Bonamassa első önálló stúdióalbuma, ami teljes egészében saját szerzeményeket tartalmaz (egy rövid, instrumentális Jimi Hendrix-betét kivételével). Ezen a lemezen a gitáros egy neves zeneszerzővel, a Journey-vel közös munkájáról is ismert Jonathan Cain-nel működött közre. Joe-nak ezen album esetében konkrét célja volt, hogy mellőzzék a "háromperces rádió-slágereket"; csak és kizárólag "komoly blues-nótákat" írjanak. Ez az album az elsőszámú Billboard-lista 8. helyén végzett, de a blues-listán természetesen aranyérmes lett.

Bonamassa 2015 májusában elnyerte a Blues Music Award legjobb gitárosnak járó címét; nem sokkal később pedig nekilátott 12. stúdióalbuma, a 'Blues of Desperation' munkálatainak. A lemez 2016 márciusában látott napvilágot, a J&R Records jóvoltából. A 'Blues of Desperation' - amin szintén csak önálló kompozíciók kaptak helyet - ismét első lett a Billboard blues-listáján; miután néhány héten belül több mint 68,000 példány kelt el belőle, csak az Egyesült Államokban.

A sikeres blues rock gitárosokra általában más amerikai gitárosok voltak és vannak hatással, de Bonamassa inkább a brit és az ír gitárosokat kedveli, így ők hatottak rá jobban. A Guitarist magazinnak adott egyik interjúban a következő három albumot jelölte meg, mint legnagyobb hatást: a 'Blues Breakers with Eric Clapton' album (John Mayall & the Bluesbreakers és Eric Clapton), az 'Irish Tour' Rory Gallaghertől, és a 'Goodbye' a Cream-től. A Guitar Messenger online gitárújságnak ezt mondta: "Tudod, az én hőseim angliai srácok voltak: Paul Kossoff, Peter Green, Eric Clapton... Jó néhány ír is van, akiket szeretek, mint például Gary Moore, Rory Gallagher, de igazából Jeff Beck és Jimmy Page a kedvenc. Van egy bizonyos kifinomultságuk a blues megközelítéséhez, jobban, mint az amerikai gitárosoknak. B. B. King nagy hatással volt rám, olyannyira, hogy számomra ő a legnagyobb a tradicionális blues-ban. De szeretem még Muddy Waterst, Robert Johnson-t és T-Bone Walker-t is. Úgy érzem, hogy az angol blues jóval közelebb áll hozzám, mint az amerikai".

Legnagyobb zenei példaképe azonban Stevie Ray Vaughan amerikai blues rock gitár virtuóz volt. Az ő stílusából, Bonamassa a hard- és blues-rock elemeit felhasználva alakította saját ízlésvilágát. Így az apjától 8. születésnapjára kapott gitáron már ekkor megkezdte a törekvést, hogy az akkor már elhunyt Stevie Ray Vaughan nyomdokába léphessen, és ő is letehesse kézjegyét Stevie és a már említettek asztalán. Az Express & Star újságnak pedig ezt mondta egy interjú során: "Mikor Paul Kossoff 'Mr. Big' című számát hallottam, majd mikor Eric Clapton 'Crossroads'-át és Rory Gallagher 'Cradle Rock' nótáját, azt mondtam: ez sokkal királyabb! Az angol blues-t szeretem. Amikor a 'Let Me Love You'-t hallottam Rod Stewart-tól és a Jeff Beck Group-tól, megváltozott az életem. Tudtam, hogy mit akarok. Ők az én példaképeim".

Rovatunk előző epizódjai itt érhetők el.


1000 dal, amit hallanod kell, mielőtt meghalsz [177. rész]
Vissza a hírekhez

Az Ön kosara jelenleg üres.

Ajánlás