Akadálymentes verzió
Rock-Ness Hanglemezbolt Kezdőlapnak Rock-Ness Hanglemezbolt Kedvencek közé Rock-Ness Hanglemezbolt Oldal ajánlása Rock-Ness Hanglemezbolt Oldaltérkép Rock-Ness Hanglemezbolt
Rock-Ness Hanglemezbolt
HU
ENG

Hírek

BLOODY HEELS - bemutatták 'No Matter' című számuk új videoklipjét a lett hard rockerek


2020-12-05

A '80-as évek stílusát idéző, rigai hard rock banda, a Bloody Heels a neves Frontiers Music Srl kiadóval kötött lemezszerződést. Nemrég megjelent a banda debüt-albuma.

A zenekar már 2018-ban megkezdte második nagylemeze munkálatait. Időközben azonban az egyik alapító, Chris Flint kilépett a bandából; utódját, Gunn Everett basszusgitárost pedig néhány hónapja találták meg. Everett mellett Vicky White énekes, Harry Rivers gitáros és Gus Hawk dobos alkotja a banda felállását.

A Bloody Heels második, 'Ignite the Sky' című, "Dark AOR stílusú" nagylemeze 2020. július 10-én jelent meg, a Frontiers jóvoltából.

"Az 'Ignite the Sky' albumon vannak igazán súlyos nóták, de ugyanakkor rengeteg dallamos, harmonikus téma és bombasztikus refrén is fellelhető rajta. Jómagam szeretem "Dark AOR-nak" hívni ezt a műfajt; haha! Hogy őszinte legyek, beledobtunk a közösbe mindent, amit zeneileg kedvelünk... De egyvalami biztos: korábban még sosem éreztük magunkat ilyen "közel" semelyik dalunkhoz annyira, mint ezekhez a nótákhoz" - nyilatkozta Vicky White.

A tracklista:
01.
Ignite The Sky
02. Criminal Masterminds
03. No Matter
04. Sugar & Spice
05. Farewell To Yesterday
06. Black Swan
07. Stand Your Ground
08. Thin Line
09. Silhouette
10. Healing Waters
11. Streets Of Misery

A nagylemez rendelési infói itt találhatók meg. Ízelítőképpen alább megtekinthető a 'Criminal Masterminds' dal hivatalos videoklipje.

"A 'Criminal Masterminds' minden bizonnyal az eddigi legkeményebb nótánk. Egyben ez volt az egyik utolsó tétel, amit megírtunk erre a lemezre - konkrétan egy hónappal azelőtt, hogy stúdióba vonultunk volna. Jómagam és Harry a próbatermünkben vártuk, hogy megérkezzenek a többiek; addig pedig különböző gitár-hangolásokkal és -témákkal kísérletezgettünk, mígnem megszületett a 'Criminal Masterminds' fő riffje. Aztán megjött Gus és Gunn; a többi pedig történelem... Ez tehát egy olyan dal, ami mindössze néhány órán belül megszületett. Azért választottuk ezt első single-nek, mert érzésünk szerint tökéletesen jellemezi a Bloody Heels zeneiségét. Kemény és ütős, de ugyanakkor végtelenül dallamos; bombasztikus refrénnel és harmóniával van felszerelve. Persze némileg eltér attól, amit korábban műveltünk, de attól mi még nem hagytuk cserben saját magunkat! Ezt a videoklipet Ivo Skanstins rendezővel és az ő stábjával forgattuk, ami nem is volt eldöntendő kérdés, mivel korábban már két kisfilmet is készítettünk ezzel a csapattal, és nagyon elégedettek voltunk a végeredménnyel. Ivo jól ismer minket, és mi is jól ismerjük őt. Mindössze egy nap alatt forgattuk le ezt a klipet, tavaly októberben, egy nappal európai turnénk kezdete előtt. Ez kétségkívül egy mágikus nap volt számunkra! Hatalmas köszönet mindenkinek, aki részt vett a videó elkészültében, és önkéntesként feláldozta idejét és tehetségét. Forgatás közben rettentően hideg volt kint, és a ránk zúduló víz csak még fagyosabbá tette a környezetet, de szerencsére egyikőnk sem betegedett le, és 48 óra múlva el tudtunk indulni turnézni. Lévén mindannyian tudjuk, mi folyik jelenleg a világban, remélhetőleg fel tudunk dobni egy pár embert ezzel a dallal és videoklippel. Ne feledjük, hogy mindannyiónk célja és lelke közös most, és csak együtt tudunk kimászni ebből a zűrzavarból! Maradjatok otthon, vigyázzatok magatokra és legyetek pozitívak a jövőre nézve" - közölte White.

2020 decemberében bemutatták a 'Criminal Masterminds' dal új, stúdióban rögzített videoklipjét, ami itt tekinthető meg:

Ugyanilyen formában tették közzé az 'Ignite The Sky' és a 'No Matter' című dalokat is.

Nemrég megjelent az 'Ignite the Sky' címadó dalának hivatalos videoklipje, valamint a 'Farewell To Yesterday' című szám 360°-ban forgatható videója is. Íme a premierek:

Augusztusban bemutatták a 'Black Swan' dal hivatalos klipjét is:

A Bloody Heels zenéjét illetően "a CrashDïet és a Crazy Lixx közötti hiányzó láncszemként" jellemezhető. A csapat 2012-ben alakult; ezután két single-dalt / videoklipet mutattak be és egy EP-t adtak ki; valamint körbeturnézták a Baltikumot és Európa nagy részét. A fentebb említett mini-album 2014-ben jelent meg, 'Summer Nights'; 2017 májusában pedig eljött az idő, hogy a csapat (független gondozásban) kiadja debütáló nagylemezét, a 'Through Mystery'-t.

"Rengeteg munkát és időt fektettünk debütáló albumunk megírásába és felvételébe. Célunk az volt, hogy elérjük a számunkra tökéletes hangzást és feelinget. Az albumot sikerült totális összhangba hozni: vannak rajta gyorsabb és keményebb számok, de nem hagytuk ki a lassabb, dallamosabb nótákat sem. Összességében egyértelműen a '80-as évek köszönnek vissza ezekben a dalokban; de ettől függetlenül ez egy modern rock-album" - közölte korábban a banda.

A tracklista:
01. Danger Calling
02. Can’t Help Myself
03. Through Mystery
04. Victim
05. Cheap Little Liar
06. Hope
07. Bittersweet Memories
08. Take Off Your Mask
09. Love May Have Gone
10. P.A.T.P.
11. One More Time

Alább elérhető a 'Cheap Little Liar' című szám hivatalos videoklipje:

Bővebb infók a Bloody Heels-ről a Facebookon érhetők el.


BLOODY HEELS - bemutatták 'No Matter' című számuk új videoklipjét a lett hard rockerek
Vissza a hírekhez

Az Ön kosara jelenleg üres.

Ajánlás