Akadálymentes verzió
Rock-Ness Hanglemezbolt Kezdőlapnak Rock-Ness Hanglemezbolt Kedvencek közé Rock-Ness Hanglemezbolt Oldal ajánlása Rock-Ness Hanglemezbolt Oldaltérkép Rock-Ness Hanglemezbolt
Rock-Ness Hanglemezbolt
HU
ENG

Hírek

NEMESEA - augusztusban jelenik meg az első album Sanne Mieloo énekesnővel


2019-06-25

A holland rockzenekar 'White Flag' címmel adja ki új albumát, ami az első az új front-asszony, a zenei / színházi munkáiról ismert Mieloo Sanne közreműködésében.

2006-ban a Nemesea volt az egyik legelső rockbanda a világon, amely sikeresen leszervezett egy rajongói költségfedező kampány, az akkori albumuk stúdió munkálatait támogatván. Emellett másban is világelsők; 2009-ben ugyanis két exkluzív koncertet adtak a hollandiai Purmerend-ben, ahol először alkalmazták a színpadi technikusok a 9.2 surround hangzást. Néhány sikeres nagylemez kiadása után elérkeztünk a 2016 évhez, amikor is megjelent legutóbbi stúdióalbumuk, a Guido Aalbers által producelt 'Uprise'. Manda Ophuis énekesnő azonban még ugyanebben az évben úgy döntött, kilép a csapatból, és minden erejét oktatói pályájára irányítja.

Az 'Uprise' albumot - aminek első single-dala, a 'Forever' közel 400 ezer YouTube-megtekintésnél jár - világszerte meglehetősen pozitív kritikákkal illették, ám a bandatagoknak nem sok idejük volt az örömre; ugyanis meg kellett találniuk új front-asszonyukat. A meghallgatások során több mint 80 énekes fordult meg a Nemesea próbatermében (2016 októbere és novembere folyamán) - a világ minden tájáról érkeztek pályázók. A zenészek végül egy ismert német színész- / énekesnő, Sanne Mieloo mellett döntöttek, miután megtapasztalták sokszínű, változatos, egyedi énekhangját, kivételes tehetségét és különleges színpadi megjelenését.

Mint most kiderült, a Nemesea új albuma 'White Flag' címmel jelenik meg 2019. augusztus 23-án, a Napalm Records jóvoltából. Az új lemezen "a legkiválóbb rock-elemek, modern metal-riffek és elektronika alkot egy sötét és különös elegyet, amit a Nemesea direkte legújabb, ötödik, 'White Flag' című albumára tökéletesített és fejlesztett ki". A zenekar egyedülálló hangzását ezúttal is a gitárok és Sanne Mieloos rendkívüli énekhangja alapozza meg. Nekik köszönhetően lett "igazán intenzív és lélekkel teli ez az alapvetően alternatív rock stílusú album, amit némi goth- és heavy metal beütés tesz még különlegesebbé".

A tracklista:
01.
The Storm
02. Kids With Guns
03. White Flag
04. Sarah
05. Don't Tell Me Your Name
06. Fools Gold
07. Ratata
08. Nothing Like Me
09. Lions
10. Heavyweight Champion
11. Rise
12. Let This Be All
13. Sayonara
14. Dance In The Fire

Az album első single-dala, a 'Kids With Guns' alább meghallgatható, ízelítőképpen az előrendeléshez.

Mieloo így nyilatkozott a 'Kids With Guns' kapcsán: "Történjen változás a világban; legyen úgy, ahogy mi akarjuk. Ez a világ ugyanis tele van olyan emberekkel, akik képtelen a változásra, változtatásra. Ez a dal pedig épp erről a szükségszerű változásról szól. Az ég felé mutatjuk a középső ujjunkat, és leszarjuk, mi lesz a következő generációval... Aztán reggel felkelünk, elővesszük a jóga-matracot, és a gyermekekért imádkozunk, miközben olcsó, kétdolláros, inspirációs idézetet ábrázoló felső van rajtunk; és mindez kiposztoljuk az instára...".

A Nemesea és Sanne közreműködésének első gyümölcse egyébként a 2017 júniusában megjelent single, a 'Dance In The Fire' (mely dalt úgyszintén Guido Aalbers producelte) - ez lentebb elérhető.

2017 decemberében újabb videoklippel állt elő az új felállású banda: az 'Uprising' album 'Hear Me' című dalát dolgozták át, és vették fel újra az új énekesnővel. A 'Hear Me' 2017-es változata lentebb elérhető.

2018 márciusában megjelent a 'Twilight' című dal frissebb változata is - alább ez is elérhető audió formátumban.


NEMESEA - augusztusban jelenik meg az első album Sanne Mieloo énekesnővel
Vissza a hírekhez

Az Ön kosara jelenleg üres.

Ajánlás