Normál verzió

Akciós CD-k

Hírlevél

Hírek

'At the Gates' című albummal jelentkezik a legendás GRIM REAPER együttes - itt az új dal, a 'Venom'!

2019-08-26
Steve Grimmett énekes kultikus, Grim Reaper nevű zenekara bejelentette következő stúdióalbumát, ami október 11-én lát napvilágot.

A Grim Reaper együttes története 1979-ben kezdődött: ebben az évben többszáz metalbandát győzött le az újonc zenekar egy helyi "bandák csatája" versenyen. A sikerek felkeltették az Ebony Records figyelmét, aminek szárnyai alatt három globális sikerű nagylemezt adott ki a banda a '80-as években. 1988-ban azonban jogi vitákban keveredtek a brit kiadóval; így abban az évben feloszlottak. Grimmett ezután olyan bandák élén tűnt fel, mint az Onslaught, a Lionsheart, és a The Sanity Days. Az énekes hangját a mai napig az egyik legkarakteresebb vokálként tartják számos a metal-színtéren.

A Grim Reaper 2016-ban tért vissza új albummal ('Walking in the Shadows'), közel 30 év után. Az 'At the Gates' lemez már a második kiadványuk az újjáalakulás óta; egyben az első, amit Grimmett lábának amputálása óta rögzítettek (erről bővebben itt írtunk).

A Grim Reaper új, 'At the Gates' című albumára "11 vérbeli brit heavy metal-himnusz" került fel. Az album megjelenik digitálisan, valamint CD-n (Dissonance Productions) és LP-n (Back On Black) is.

A tracklista:
01. At The Gates
02. Venom
03. What Lies Beneath
04. The Hand That Rocks
05. Knock At The Door
06. Rush
07. Only When I Sleep
08. Line Them Up
09. Break Neck Speed
10. Under The Hammer
11. Shadow In The Dark

Íme az első ízelítő, a 'Venom' című szám audiója:

Az album promóciójával augusztus és szeptember folyamán Észak-Amerikában turnézik a banda; október 12-én pedig hivatalos lemezbemutató bulit rendeznk a londoni Boston Music Rooms klubban. A teljes idei turné-beosztás itt található meg.


'At the Gates' című albummal jelentkezik a legendás GRIM REAPER együttes - itt az új dal, a 'Venom'!
Vissza a hírekhez

A projekt az Európai Unió támogatásával és az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg.