Normál verzió

Akciós CD-k

Hírlevél

Hírek

'100' címmel új albumot alkotott meg a RAVENSCRY - itt a friss klipes dal, a 'Binary'!

2020-05-06
Közel két évvel a 'The Invisible' album megjelenése után, a Ravenscry bejelentette, hogy nekilátott negyedik nagylemeze munkálatainak...

A Ravenscry 2018-ban két európai turnét is lebonyolított (az Angra és az Operation: Mindcrime, valamint a Kobra And The Lotus társaságában) ; ezután pedig ismét összeállt a svéd Roberto Laghi (In Flames, Diablo Swing Orchestra, Hardcore Superstar) producerrel, hogy megalkossa új nagylemezét; a 2017-es 'The Invisible' folytatását.

Az új, '100' címet viselő album munkálatai két stúdió, a Timetrack (Dario Ravelli hangmérnökösködése mellett) és a banda saját "gyára", a Ravenstudio falai között zajlottak.

A banda friss közleménye így szól: "Ez az eddigi leglényegretörőbb, legagresszívabb albumunk. Többek közt azért is, mert új taggal bővültünk: Federico Schiavoni érkezése révén még nyersebb, még erőteljesebb lett a dalok hangzása. Alig várjuk már, hogy ti is hallhassátok őket!".

Az előzetes jellemzés alapján a '100' album "még energikusabb, még dallamosabb és még kiforrottabb elődjeihez képest. Az új dalokban erősen érezteti hatását a banda hangzásának evolúciója, de ugyanakkor a gyökerekhez való hűség is".

Az alább látható lemezborító Mario "Aégis" S. Nevado műve. A hanganyag maszterizálását Dragan Tanasković (In Flames, Dark Tranquillity, Evergrey) végezte el. A '100' album 2020. május 15-én jelenik meg.

A tracklista:
01. Maybe
02. Binary
03. The Gamer
04. The Door Inside
05. The Entertainer
06. Destination: Nowhere
07. Light You Up
08. Leader
09. Paper Boat
10. All My Faces
11. The Gatekeeper

Az első single-dal, a 'Maybe' hivatalos, Salvatore Perrone által rendezett videoklipje itt megtekinthető; lentebb pedig elérhető a 'The Entertainer', a 'The Door Inside', a 'The Gatekeeper' és a 'Binary' szöveges videója:

A csapat legutóbbi, 'The Invisible' című nagylemeze egy koncept-album, ami 2017. február 24-én került a boltokba. A lemez világszerte (Japán kivételével) megjelenik digitálisan (az Audioglobe jóvoltából) és különböző fizikai változatban (CD-n, LP-n, a Plastic Head gondozásában).

A 'The Invisible' album 2016 júniusa és szeptembere között került rögzítésre, a Ravenstudio-ban (az összes hangszer) és a Big Bang Stúdióban (ének-témák). A keverést ezúttal is az a Roberto Laghi végezte, akit az In Flames-szel, a Diablo Swing Orchestrával és az Entombed-dal közös munkáiról ismerhetünk. A maszterizálás a neves Jacob Hansen (Amaranthe, Delain, Epica, Primal Fear, stb.) és a Hansen Stúdió nevéhez fűződik.

A 'The Invisible' a Ravenscry első koncepcionális albuma. Eltérően a korábbi kiadványoktól, ezúttal a dalszerzési folyamatok is más ütemben zajlottak. Ennek kapcsán így nyilatkozott a banda: “Kitalálni egy történetet, és lelket adni a zenének, egy igazán érdekes folyamat, de egyben nagyon nehéz is. Rengeteg dolog történt velünk az elmúlt időben, mély emberi érzelmek kerítettek hatalmukba minket - ezeket igyekeztünk mindannyian zenébe átírni. Ennek az volt az eredménye, hogy rengeteg anyagunk született, melyek közül nehéz volt kiválasztani, melyek a leginkább alkalmasak arra, hogy kecsegtessék a hallgatók füleit; arról nem is beszélve, hogy egy kerek egész történetté álljanak össze. Ennek a módszernek köszönhetően még mélyebben belemerültünk mindabba, amit általában Ravenscry néven művelünk. Az elmúlt hónapokban tehát iszonyatosan kemény munka zajlott, de a végén kijelenthettük: totálisan elégedettek vagyunk az eredménnyel, és alig várjuk mát, hogy Ti is hallhassátok mindezt!”.

A 'The Invisible' történetének főszereplője egy fiatal könyvtáros, Coral, aki egy Colorado-i kisvárosban él és dolgozik; viszont nem ott született, hanem árvaházban nőtt fel. Coral minden napját könyvek és az archívumok böngészésével tölti, lévén ez a szenvedélye. Épp emiatt azonban nehezebben kommunikál az emberekkel. Egy nap talál egy könyvet, benne egy fura képpel, aminek révén távoli emlékek rémlenek fel benne. Ezen a ponton megváltozik az élete, kívülről és belülről is... Anélkül, hogy tudná, mi vár rá, és mire fog rájönni, nekivág a kalandnak. Márpedig ez egy kockázatos utazás - még az is lehet, hogy sehova nem vezet ez az út... elképzelhető azonban az is, hogy épp így fedezi fel az élet értelmét.

Ahogy az a tracklisából is kiderül, egy meglehetősen komplex történetről van szó, bevezetőkkel, átkötőkkel és egy komplett narratívával, aminek révén megismerhetjük az összes szereplőt. Ezt a lemezt tehát teljes egészében kell hallgatni, hogy megértsük, miről is szól ez a különleges történet.

A 'The Invisible' lemezborítóját Mario Sànchez Nevado (művésznevén: Aègis Strife) tervezte. Aègis egy tehetséges illusztrátor, akinek olyan helyeken állították már kia műveit, mint a MoMa és a new yorki Guggenheim - nemzetközileg elismert művészről van tehát szó.

A tracklista:
01. The Entanglement
Whispered Intro
02. Hypermnesia
Coral (as seen by others) - The librarian talks about Coral
03. The Mission
Monsters Inside - The director of the institute talks about Coral
04. The Invisible Revolution
The teacher talks about Coral part 1
05. The Deepest Lake
The grandmother talks about Coral
06. More Than Anything
The teacher talks about Coral part 2
07. Nothing But A Shade
Nora talks about Martin
08. Oscillation
In Collision
09. The Magic Circle - Martin talks with Coral part 1
10. Flux Density
11. Overload - Martin talks with Coral part 2

Zenei tekintetben szintén megújult a Ravenscry stílusa. A koncepció által szükségeltetett muzikális kihívásokon sikeresen átlépett a banda, de mégsem vesztett semmit alapvetően egyedi hangzásából. Rengeteg súlyos riff és magával ragadó vokál-téma révén mutatják be az azt evolúciót, amit a kreatív önismereti folyamatok során eszközöltek.

A 'The Invisible' album első single-dala, az 'Oscillation' videoklipjét az eklektikus és jövőbelátó művészetéről ismert rendezővel, Max Valerio-val forgatták. Íme a kisfilm:

A Ravenscry hivatalos biográfiája szerint, a banda stílusa "leginkább modern-metal, de minden dal különféle elemeket tartalmaz: rock, metal, vagy akár elektronika. A dalszövegek témája is sokszínű: a rendszer elleni küzdelemtől, a gyermek-szülő viszony nehézségein át, egészen a fizikai örömökig foglal össze mindent, amit az emberek érzelmeivel kapcsolatos. Semmi nem marad ki tehát a szórásból, mivel a zene az élet, így minden aspektusból fel kell térképezni".

Az olasz együttes 2014-ben adta ki második, 'The Attraction of Opposites' című nagylemezét, melynek keverést szintén az In Flames-szel és az Entombed-dal közös munkájáról ismert Roberto Laghi végezte.


'100' címmel új albumot alkotott meg a RAVENSCRY - itt a friss klipes dal, a 'Binary'!
Vissza a hírekhez

A projekt az Európai Unió támogatásával és az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg.