Normál verzió

Akciós CD-k

Hírlevél

Hírek

Bemutatta új felállását a veterán THE RODS zenekar - 2021-re új album várható

2020-04-13
A legendás '80-as évekbeli heavy metal-trió négytagúvá bővült.

Az amerikai, klasszikus, old-school heavy metal zenében utazó The Rods új felállást mutatott be; egyúttal pedig bejelentette, hogy következő nagylemeze 'Shockwave' címmel jelenik meg 2021 folyamán.

A The Rods friss közleménye így szól: "Egy meglehetősen elfoglalt 2020-as év áll a The Rods előtt. Bandánk ugyanis nemrég megkezdte az új album, a 'Shockwave' dalainak megírását. És ha ez nem lenne elég: David és Carl két új tagot is felvett a csapatba! Elsőként itt a fantasztikus énekes, Michael San Ciro (Totally Lost Cause, Canedy), aki az új frontember posztját töltheti be. Mellette pedig itt van egy csodálatos ritmus-mester, Freddy Vilano (Quiet Riot, Dee Snyder’s Widowmaker) basszusgitáros!".

Carl Canedy dobos hozzátette: "A The Rods felállásának új verziója szinte véletlenszerűen állt össze. David és jómagam korábban is együtt dolgoztunk már Freddy Vilano-val - mind koncerteken, mind stúdióban. Freddy és én egy igazán gyilkos ritmus-szekciót alkotunk - ez már az első közös koncertünk első dalai után bebizonyosodott. Meglepően jól párosulnak egymással saját stílusaink. Arról nem is beszélve, hogy hosszú évek óta jóbarátok vagyunk; így amikor új basszert kellett találnunk a bandába, nem kellett sokat gonolkoznunk... Freddy a mi emberünk".

"Michael és én szintén számtalan alkalommal zenéltünk már együtt - többek közt az új Canedy albumot közösen rögzítettük. Tudom tehát, hogy Michael és jómagam remekül kijövünk. Miután David-del megbeszéltük, hogy új énekest kerestünk a bandába, elhívtam Michael-t egy próbára, hogy énekeljen fel néhány klasszikus nótát. Mondanom sem kell, hogy remekül passzolt mindent. David és Michael ezután összeült David egyik stúdiójában, és amíg én előkészítette a felszerelésemet, addig ők közösen zenélgettek. Aztán mindketten mosolyogva jöttek elő - innentől fogva már egyértelmű volt, ki lesz az új énekesünk".

"Július 3.-i kezdettel turnéra indulunk, és amint a világot feloldják az ostrom alól, bejelentjük a teljes turnét. Emellett pedig továbbra is dolgozunk az új albumon, a megújult felállással. A 'Shockwave' cím szerintem igazán találó elnevezés...".

Hamarosan jönnek a friss hírek...

A The Rods egyúttal lemezszerződést kötött Japán területére, a Rubicon Records-szal, hogy a távol-keleti országban is kiadhassák aktuális, 'Brotherhood of Metal' című albumukat. Ennek örömére a banda megosztott egy vadonaúj videó-kollázst, ami az új lemez '1982' című számát tartalmazza:

Az 1980-ban alakult The Rods alapítója David "Rock" Feinstein, aki unokatestvére, és egykori Elf együttesbeli bandatársa a néhai Ronnie James Dio-nak, valamint a The Rods dobos Carl Canedy-nek. Ez utóbbi nem mellesleg egy magas szinten elismert metal-producer, aki többek közt olyan bandák albumain dolgozott, mint a Megadeth, az Anthrax és az Overkill.

A korábban Danny Bordonaro basszusgitárossal kiegészült The Rods az elmúlt 30 évben 7 nagylemezt, számos kislemezt, egy EP-t és egy koncertalbumot adott ki. Visszatérő lemezük 2011-ben jelent meg, 'Vengeance' címmel; következő alkotásuk pedig a 2015-ben kiadott 'Hollywood' című album volt. A zenekar a korai években olyan legendássá vált bandákkal turnézott, mint a Metallica, a Judas Priest és az Iron Maiden.

2019 nyarán új nagylemezzel tért vissza a The Rods: a 'Brotherhood of Metal' című anyagot a banda új partnere, a Steamhammer/SPV adta ki, június 7-én. Canedy szerint ez a lemez "az utóbbi évtizedek legerősebb Rods-műve. Már a cím is meglehetősen sokat elárul! Semmi ballada, és semmi olyasmi nincs rajta, amit anyád örömmel dúdolna!".

"Mind az album, mind a címadó dal elárulja bandánk attitődjét; sőtmitöbb: ez a mi bandánk általános filozófiája! David, Garry és jómagam hosszú évek óta jóbarátok vagyunk - ez egy igazi testvériség, amire rettentően büszkék vagyunk. Nagyon örülünk, hogy erősebbek vagyunk, mint valaha, és még mindig zseniális Rods-zenét tudunk biztosítani a rajongóknak!".

Mindezt már szimplán az a tény is igazolja, hogy a The Rods ugyanazzal a felállással alkotta meg új albumát, mint ami a kultikus, 1982-es 'Wild Dogs' lemezt is rögzítette. A 'Brotherhood of Metal' kétségkívül a banda karrierjének egyik legnagyobb fénypontja!

Az új lemezt a Barn Castle és a Nire stúdiók falai között vették fel. A hangmérnök és a producer Lonnie Park, Carl Canedy és Eric Chesek volt. Az alább látható lemezborító egy neves belga művész, Eric Philippe alkotása.

 

A tracklista:
01. Brotherhood Of Metal
02. Everybody's Rockin'
03. Smoke On The Horizon
04. Louder Than Loud
05. Tyrant King
06. Party All Night
07. Tonight We Ride
08. 1982
09. Hell On Earth
10. The Devil Made Me Do It
11. Evil In Me

Az új lemez megjelent digipak CD-n, dupla gatefold LP-n (kiegészítve a 'Crank It Up (35 Years)' című bónusz track-kel), valamint digitális formában.

A 'Louder Than Loud' című szám szöveges videója lentebb elérhető. Canedy erről korábban így nyilatkozott: "A 'Louder Than Loud' volt az első dal, amit megírtunk erre a lemezre - egyben ez volt annak eredeti, munka-címe is, egészen az utolsó pillanatig. Eredetileg azzal a megközelítéssel álltunk a dologhoz, hogy olyan dalt írunk, ami az általános élő bulijaink hangulatát tükrözi. Tehát hangosnak; sőt NAGYON hangosnak, és még annál is hangosabbnak kell lennie. Jómagam részéről ez lesz az egyik legizgalmasabb dal, amit előadunk élőben!".


Bemutatta új felállását a veterán THE RODS zenekar - 2021-re új album várható
Vissza a hírekhez

A projekt az Európai Unió támogatásával és az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg.