Normál verzió

Akciós CD-k

Hírlevél

Hírek

Bemutatta új számát a kanadai WORMWITCH: 'Disciple Of The Serpent Star'

2019-02-22
A vancouveri banda digitális formában adja ki új nagylemezét április 5-én, 'Heaven That Dwells Within' címmel.

A Wormwitch eleinte egy hardcore-punk együttesként indult, de a tagok sosem tagadták, hogy nagy hatással voltak rájuk az olyan legendás extrém metal bandák is, mint a Celtic Frost, a Darkthrone és a Disfear. Ezen stílusok a későbbiekben egyre inkább érezhetők voltak dalaikban; sőt az utóbbi években konkrétan ilyen irányba mentek el.

A Wormwitch 'The Long Defeat' címmel adta ki első EP-jét, 2015 októberében - 2016 elejére pedig felvettek egy újabb single-dalt, 'Coffin Birth' címen. Az utóbbihoz videoklip is készült (ez lentebb elérhető), ami felkeltette a Prosthetic Records érdeklődését. 2017-ben meg is köttetett a banda első, világraszóló lemezszerződése.

A Wormwitch a vancouveri Rain City Recordings Stúdióba vonult aztán be, hogy Curtis Buckoll (Archspire) producerrel felvegye debütáló nagylemezét, a 'Strike Mortal Soil'-t, aminek megjelenése 2017. május 12-én volt esedékes.

Két évet kellett várni a második nagylemezre: 2019 elején bejelentették, hogy Tim Creviston producer közreműködésében készült el az új album, ami a 'Heaven That Dwells Within' címet kapta. Az új hanganyagot a neves V. Santura (Triptykon, Dark Fortress, stb.) mixelte és maszterizálta.

Az új album irányzata kapcsán a zenekar elmondta: “Sötétebb, keményebb, komplexebb, de mégis primitívebb anyagra kell számítani. Egy olyan lemezt ígérhetünk nektek, aminek dalai mélyen a klasszikus rock / metalzenében gyökereznek, de ugyanakkor egyértelműen Wormwitch-stílusúak".

A 'Heaven That Dwells Within' címmel ellátott nagylemez megjelenik CD-n, bakeliten és digitálisan is. Az előrendelés februárban vette kezdetét.

A tracklista:
01. Disciple Of The Serpent Star
02. Vernal Womb
03. Two Wolves
04. Spirit Braid
05. Benighted Blade
06. Midnight Sun
07. Dancing In The Ashes
08. Lord Of Chains
09. Iron Woman
10. Alone Before the Doors of the Silent House

Az album első ízelítője a 'Disciple Of The Serpent Sun' dal audiója. A premier lentebb elérhető.

A Wormwitch jelenlegi felállása így néz ki:

Colby Hink (Old Graves) - gitár
Robin Harris - basszusgitár, ének
Israel Langlais (Unbeheld) - dobok


Bemutatta új számát a kanadai WORMWITCH: 'Disciple Of The Serpent Star'
Vissza a hírekhez

A projekt az Európai Unió támogatásával és az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg.