Normál verzió

Akciós CD-k

Hírlevél

Hírek

CONAN - egyetlen albumon gyűjtötték össze a korai demó-felvételeket

2017-10-13
"A világ legkeményebb doom bandája" hírében álló, liverpooli Conan együttes izgalmas betekintést nyújt korai, színfalak mögötti munkásságába.

A Conan új kiadványa 'Man Is Myth - Early Demos' címmel jelenik meg november 17-én, az osztrák Napalm Records által. A lemezről - amin eddig nyilvánosságra nem hozott demók és próbatermi felvételek szerepelnek - kiderült, miért is definiálja magát a banda "barlangi csata-doom" stílus-megnevezéssel. A 'Man Is Myth - Early Demos' egy "őskori leves, amiben minden Conan-hozzávaló benne van". 

Jon Paul Davis gitáros-énekes elmondta: “A Conan 2006 óta aktív. Első demónkat 2007. január 27-én vettük fel; azóta pedig megállás nélkül gyártjuk a lemezeket és turnézunk világszerte. Tulajdonképpen a semmiből indultunk, és legendás bandák módjára beleadtuk a dologba mindenünket. Büszkék vagyunk arra, ahonnan érkeztünk, és arra is, amerre tartunk. Ezen demók révén felfedezhetitek zenénk progresszióját, és ti is megismerhetitek azt az alap-állapotot, ami a kezdetekben meghatározott minket. A célunk mindig is az volt, hogy minden erőnket beleadva zenéljük, de ne komplikáljuk túl a dolgokat. Ehhez pedig hűek voltunk annak idején, és hűek vagyunk most is. Soha nem adjuk fel”.

01. Battle In The Swamp (próbatermi demó, 2009)
02. Satsumo (próbatermi demó, 2009)
03. Krull (próbatermi demó, 2009)
04. Satsumo (próbatermi demó, 2006)
05. Gravity Chasm (stúdió-demó, 2012)
06. Foehammer (stúdió-demó, 2012)
07. Domed Iron Boss (stúdió-demó 2012)

A 'Man Is Myth - Early Demos' megjelenik digipak CD-n, digitálisan és gatefold LP-n. Az előrendeléseket itt lehet leadni. Ízelítőképpen alább meghallgatható a 'Gravity Chasm' 2012-es stúdió-demója:


CONAN - egyetlen albumon gyűjtötték össze a korai demó-felvételeket
Vissza a hírekhez

A projekt az Európai Unió támogatásával és az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg.