Normál verzió

Akciós CD-k

Hírlevél

Hírek

Akusztikus EP-t adott ki a Kamelot énekesével felálló SEVENTH WONDER

2019-06-24
A stockholmi progresszív metalista Seventh Wonder zenekar 2018. október 12-én adta ki visszatérő nagylemezét, a 'Tiara'-t, aminek kiegészítéseképpen most egy új EP is megjelent.

A svéd prog-metalista óriások a tavalyi évben izgatottan jelentették be régóta esedékes, ötödik stúdiólemezük, a 'Tiara' megjelenését. Ez a banda első teljes értékű albuma a 2010-es 'The Great Escape' óta; habár 2016-ban a Frontiers kiadta a 'Welcome to Atlanta' című koncertlemezt is (amit a 2014-es ProgPower fesztiválon rögzítettek).

Andreas Blomqvist basszusgitáros így nyilatkozott: “Sok éven át készült, de végre megszületett; és nem is lehetnénk elégedettebbek a végeredménnyel. A 'Tiara' albumban minden benne van, amit elvárnátok a Seventh Wonder-től, de érzésem szerint némi új ízzel is sikerült megspékelnünk a dalokat, hogy azok még izgalmasabbak legyenek. Konkrétan nem sok tervünk volt a végleges hangzásra nézve, és nem is csináltunk semmit kényszerből: minden természetesen jött belőlünk - mondjuk az igaz, hogy ehhez idő kellett... A lényeg az, hogy roppantul büszkék vagyunk erre az albumra, és alig várjuk már, hogy megoszthassuk veletek!”.

A 'Tiara' 2018. október 12-én látott napvilágot, a Frontiers jóvoltából, CD-n, dupla LP-n, digitálisan, valamint különféle merchandise-termékek formájában. A rendeléseket itt lehet leadni.

A tracklista:
01. Arrival
02. The Everones
03. Dream Machines
04. Against The Grain
05. Victorious
06. Tiara's Song (Farewell Pt. 1)
07. Goodnight (Farewell Pt. 2)
08. Beyond Today (Farewell Pt. 3)
09. The Truth
10. By The Light Of The Funeral Pyres
11. Damnation Below
12. Procession
13. Exhale

Az első single-dal, a 'Victorious' lentebb meghallgatható. Andreas ennek kapcsán elmondta: "A 'Victorious' az első dal volt, amit felvettünk az új albumra. Nem csak ezt írtuk meg legelőször, de ehhez szereztünk elsőként szöveget; tehát egy igazán speciális számról van szó. Nagyon boldog vagyok, hogy végre megoszhatjuk a 'Tiara' első nyilvános dalát!”.

Ezt a dalt egyébként felvették akusztikus formában is - 2019 júniusában mutatták be az ehhez tartozó videót, amit így kommentáltak: "A 'Tiara' stúdiós munkálatai során a banda felvette a 'Victorious' dal akusztikus verzióját is, ami mindeddig nem került nyilvánosságra. Élvezzétek hát ezt a különleges felvételt, és mondjátok el, mit gondoltok róla!".

Egyúttal a banda kiadott egy új, akusztikus EP-t is, amin a 'Victorious' dal mellett az 'Against The Grain' is helyet kapott.

Az exkluzív EP-t itt lehet megvásárolni.

Nemrég megjelent a 'Tiara's Song' című szám hivatalos videoklipje is:

Az új klip "így-készült" videó-sorozatának első három része itt tekinthető meg:

Itt egy újabb dal, a 'The Everones' érhető el:

A 2000-ben alakult Seventh Wonder 2005-ben debütált, egy 'Become' című lemezzel. Egy évvel később meg is jelent második albumuk, a 'Waiting in the Wings', amin már Tommy Karevik énekelt. 2008-ban jött a 'Mercy Falls'; a banda legutóbbi, negyedik nagylemeze pedig 2010-ben jelent meg, 'The Great Escape' címmel, a Lion Music jóvoltából. Annak ellenére, hogy az utolsó két album rendkívül nagy sikereket aratott világszerte, a zenekar egy időre visszavonult, mivel Karevik-et megválaszották a Kamelot új énekesének, Roy Kahn megüresedett helyére. 2018 őszén azonban megújult erővel és egy vadonatúj, bombasztikus prog-metal mesterművel tért vissza a Seventh Wonder!


Akusztikus EP-t adott ki a Kamelot énekesével felálló SEVENTH WONDER
Vissza a hírekhez

A projekt az Európai Unió támogatásával és az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg.