Normál verzió

Akciós CD-k

Hírlevél

Hírek

Új szöveges klip a második WITHERFALL albumról: 'Vintage'

2018-11-21
Az amerikai heavy-prog banda néhány napja kiadta második, 'A Prelude to Sorrow' című nagylemezét.

A banda idén májusban vonult stúdióba, hogy felvegye második nagylemezét; a nagysikerű 'Nocturnes and Requiems' folytatását. Az új, 'A Prelude to Sorrow' című stúdióalbum 2018. november 2-án jelent meg, a Century Media Records jóvoltából.

A banda közleménye így szól: "Az 'A Prelude To Sorrow' egy koncept-lemez; habár nem olyan értelemben, ahogy azt az emberek elképzelnék. Tehát nem egy konkrét sztori-gyűjteményről van szó, ahol minden dal egy-egy fejezetet képvisel. Annál inkább: inspirációnk a végtelenül sötét valóságból eredeztethető; vagyis dobosunk és egyik legjobb barátunk, Adam Sagan elvesztését próbáljuk ilyen módon feldolgozni. Ezek a dalok tehát nyers érzelmi reflekciók, melyeket a legsötétebb órákban komponáltunk, bor és bánat hatása alatt, miközben végignéztük - és igyekeztünk a magunk módján segíteni -, miközben barátunk elveszti a limfóma elleni harcot... Persze már a 'Nocturnes and Requiems' albumot is Adam emlékének ajánlottuk, de az 'A Prelude to Sorrow' lemezt konkrétan e szörnyű tragédia köré építettük. Hasonlóan a 'Nocturnes and Requiems' gyakorlatához, persze ezeket az új dalokat is úgy írtuk meg, tele legyenek hullámvölgyekkel - ahogy az minden jó lemez esetében elvárás lenne. A 'Prelude...' esetében ezek a "völgyek" még tágabb skálán mozognak; még mélyebbre ereszkednek az erőszak és a szépség széles palettáján. A lemez címe egyébként egy mozaikszót alkot: "Adam Paul Sagan"... Ő volt az, aki kitalálta a 'Nocturnes and Requiems' címet; így ezt az új elnevezést mindenképpen neki kellett inspirálnia. Reméljük, a későbbiekben nem fog jogdíjakat követelve kopogtatni az ajtónkon. És egyben azt is reméljük, hogy ez az album méltó rekviem néhai barátunk, egy végtelenül tehetséges zenész részére".

Az új lemezborítót az a Krisitan Wåhlin tervezte, aki 'Nocturnes and Requiems' kísérteties illusztrációját is készítette; emellett pedig olyan előadókkal dolgozott együtt a múltban, mint King Diamond, a Tiamat, a Bathory és a Dissection. A hanganyag keverését és maszterizálását a neves Chris "Zeuss" Harris (Sanctuary, Queensryche, Iced Earth) végezte el.

A tracklista:
01. A Prelude To Sorrow
02. We Are Nothing
03. Moment Of Silence
04. Communion Of The Wicked
05. Maridian's Visitation
06. Shadows
07. Ode To Despair
08. The Call
09. Vintage
10. Epilogue

Az 'A Prelude to Sorrow' a Century Media Records jóvoltából jelent meg, normál (jewelcase) CD-n, limitált digipakban, dupla gatefold LP-n (ajándék poszterrel kiegészítve), valamint digitális formában. A rendelési infókat itt lehet megtalálni.

Az első nyilvános dal / videoklip, az 'Ode To Despair' alább elérhető. Ennek kapcsán így szól a banda-közlemény: "Az 'Ode To Despair' az első kompozíció volt, amit megírtunk az 'A Prelude To Sorrow' albumra; így jó ötletnek gondoltuk ezt megosztani elsőként. E dal eredete 2016-ig nyúlik vissza; abba az időbe, amikor azon töprengtünk, mihez kezdjünk Sagan betegségével. Ez a bánat - és egy kis vörösbor - segített megalkotni ezt az "ódát", meglehetősen rövid idő alatt. A videoklip elkészítéséhez viszont már két hónapra volt szükség - ezt nagyjából az album stúdiós munkálatainak ideje fedezte. Külön köszönetet kell mondanunk Don Adams-nek és az ő mazohista hozzáállásának, kiváló rendezői szemeinek".

Most megjelent a második single, a 'Moment Of Silence', amihez a következőket fűzték a tagok: "Hasonlóan az 'A Prelude to Sorrow' első, ‘Ode To Despair’ című single-dalához, a ‘Moment Of Silence’ szintén egy sötét mese, ami bandánk néhai dobosa, Adam Sagan utolsó napjainak története. Benne van a dalban mindaz a düh, amit a tehetetlenség okán érzünk. Elsőként a refrént írtuk meg ehhez a dalhoz. Joseph-nek volt hozzá egy kiváló dallama, amit rögtön be is mutatott Adam-nek, a legutolsó találkozásuk alkalmával. Lévén a sötét irónia még utolsó napján sem veszett ki belőle, Adam-nek nagyon tetszett az ötlet. A ‘Moment Of Silence’ egyébként számos demó-verzión átesett, mielőtt megszületett a végleges változat, ami felkerült a lemezre. Már előre szóltunk nektek, hogy van egy erőszakos, de mégis hatalmas refrénnel felszerelt számunk, nos, itt is van!".

Ugyanez a dal gitáros playthrough-videó formájában is megjelent:

Alább a 'Shadows' és a 'Vintage' dalok szöveges videója érhető el:

Íme az első hivatalos album-előzetes:

A Witherfall november végén két koncertet ad Japánban. Ezt követi a téli szünet (habár január 21-én Los Angeles-ben adnak koncertet, az Ensiferum és a SepticFlesh társaságában), de jövő márciusban a banda újra Európában turnézik; méghozzá a Sonata Arctica előzenekaraként (erről a körútról bővebben itt írtunk). Áprilisban a csapat fellép a német Keep It True fesztiválon.

A Witherfall Jake Dreyer gitáros (ex-White Wizzard), Adam Sagan dobos (ex-Into Eternity) és Joseph Michael (ex-White Wizzard) énekes kollektív szüleményeként jött létre. Dreyer és Sagan első alkalommal 2011-ben működött közre; mégpedig az előbbi instrumentális, 'The Shadows Of Madness' című EP-jén, ami meglehetősen nagy sikereket aratott, köszönhetően többek közt a 'Harmony Of The Spheres' című dalnak, ami a Rock Band videójáték-franchise egyik alap-tételévé vált. A páros már ekkor elvetette a Witherfall magjait...

2012-ben Dreyer és Joseph Michael énekes azon kapták magukat, hogy mindketten a White Wizzard-ban zenélnek. Néhány nemzetközi turné, és egy album felvétele után a két zenész megtalálta egymásban az egyelőre láthatatlan puzzle hiányzó darabját.

Habár a Witherfall első dalai már 2012-ben megíródtak, és a demókat is elkezdték (külön-külön) rögzíteni, Dreyer 2013 őszén hívta össze először a teljes bandát, hogy megvitassák a jövőbeni terveket. Ekkor hivatalosan is megalakult a Witherfall.

Dreyer, Michael és Sagan először 2014 májusában próbált együtt; azév augusztusában pedig - Ralph Patlan producerrel (Megadeth, Brian "Head" Welch, MSG) -  bevonultak egy Phoenix-i stúdióba, hogy megkezdjék bemutatkozó nagylemezük felvételeit.

Habár a munkálatok közel két évig tartottak, 2017-re elkészült a teljes lemez; annak ellenére, hogy a munkálatok közben - sajnálatos módon - elhunyt Adam Sagan dobos... Első nagylemezüket - amit 'Nocturnes And Requiems' címmel láttak el - szintén a híres Chris "Zeuss" Harris (Hatebreed, Rob Zombie, stb.) keverte. Az albumra nyolc "tökéletesen kivitelezett, progresszív, dallamos és sötét metal-nóta" került fel. A megjelenés dátuma: 2017. február 10. (a rendeléseket itt lehet leadni).

A 'Nocturnes and Requiems' albumot a banda Sagan emlékének ajánlja fel: "Ha jól tudjuk, ezek az utolsó felvételek, melyeken Adam játéka hallható... Néhai barátunk tehetsége, szenvedélye és személyisége a lemez minden egyes szegletében visszaköszön; lévén ő volt a csapat egyik legmeghatározóbb alakja. Sőtmitöbb, a 'Nocturnes And Requiems' címet is ő maga találta ki, egy borongós délután, amikor épp azon gondolkoztunk, hogyan tovább. Számunkra így óriási jelentősége van az album címének... Szörnyű tragédia, hogy Adam nem élhette meg az album megjelenését, de itt és most leszögezzük, hogy ő mindig is a Witherfall tagja marad". (Sagan helyét később Steve Bolognese vette át).

A lemez alább látható borítóját a híres Kristian Wåhlin (Bathory, Wintersun, The Black Dahlia Murder, stb.) tervezte:

01. Portrait
02. What We Are Dying For
03. Act II
04. Sacrifice
05. The Great Awakening
06. End Of Time
07. Finale
08. Nobody Sleeps Here...

Íme a teljes album premierje: 


Új szöveges klip a második WITHERFALL albumról: 'Vintage'
Vissza a hírekhez

A projekt az Európai Unió támogatásával és az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg.