Normál verzió

Új helyre költöztünk! Új címünk: Újházi Ede utca eleje (Kossuth utca felől).

Akciós CD-k

Hírlevél

Hírek

REZET - negyedik nagylemezüket adják ki februárban a német thrasherek; itt az új videoklip!

2019-01-29
A Ricky Wagner és Thorben Schulz (akik akkoriban még 12-13 évesek voltak) által 2003-ban alapított Rezet együttes a Metalville kiadóval kötött lemezszerződést.

A Rezet 2019. február 22-én adja ki eddigi legsokoldalúbb, legváltozatosabb albumát, ami stílusát tekintve - az alapvetően thrash-hangzás mellett - az úgynevezett "klasszikus metal" elemeit is felvonultatja.

A 'Deal With It' címme ellátott dal-kollekció a Schleswig városából származó Rezet együttes negyedik teljes értékű nagylemeze - a Metalville kiadó közleménye szerint "minden szempontból egy totálisan kifejlett, összeforrott bandát prezentál".

A 'Deal With It!' a Rezet 2016-ban megjelent, 'Reality Is a Lie' című albumának folytatása. Az új lemez első single-dala, a 'Treadmill To Hell' lentebb elérhető hivatalos klip formájában.

A Rezet aktuális felállását Richard „Ricky“ Wagner gitáros-énekes, Bastian Santen dobos-vokalista, Heiko Musolf gitáros-vokalista és Bjarne Otto basszer-vokalista alkotja.

Bővebb infók a Rezet zenekarról és a jövőbeni koncertekről a Facebookon olvashatók. A zenekar áprilisban és májusban a Nervosa társasaágában turnézik Európában.


REZET - negyedik nagylemezüket adják ki februárban a német thrasherek; itt az új videoklip!
Vissza a hírekhez

A projekt az Európai Unió támogatásával és az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg.