Normál verzió

Akciós CD-k

Hírlevél

Hírek

LOWRIDER - 20 év után új albummal jelentkeznek a svéd desert-rock pionírok

2020-01-10
Február 21-én a Blues Funeral Recordings dobja piacra a 'Refractions' című albumot, melyet a legendás svéd Lowrider zenekar rögzített.

A '90-es évek "post-Kyuss korszakából" származó Lowrider zenekar annak idején debütáló EP-jével és kultikussá vált, 'Ode to Lo' című stúdiólemezével tartotta életben a nemzetközi stoner rock-színteret. A Lowrider ezáltal világhírűvé vált - azóta is ezt a bandát tartják a desert / stoner rock műfaj modernkori megújítójának, zászlóvivőjének.

A csapat a későbbiekben kiadott néhány válogatás-albumot, illetve szerepelt néhány soundtrack-lemezen, de alapvetően hosszas inaktivitás jellemezte a bandát a 2000-es évek második felében... mígnem váratlanul feltűntek a 2013-as, berlini DesertFest-en. A csapat azóta is rendszeres fellépője a világ legnagyobb rock-fesztiváljainak (Hellfest, Keep it Low, Stoned from the Underground, Up in Smoke, stb.); az utóbbi időben pedig remaszterizált albumaival is életben tartotta a közönség lelkesedését.

Most azonban eljött az idő, hogy valami újat is alkosson a banda: így született meg a régóta várt, új stúdióalbum, a 'Refractions', ami az új évezred harmadik évtizedében is elhozza az áhított desert rock-revivalt.

A 'Refractions' albumon a Lowrider-től megszokott, fuzz-hangulatú, riff-központú, nyers desert-rock zenét hallhatjuk - annyi különbséggel, hogy a banda minden eddiginél dallamosabb, egyben durvább és precízebb módon teszi mindezt.

A 'Refractions' album 2020. február 21-én jelenik meg digitálisan, CD-n és LP-n, a Blues Funeral Recordings kiadó jóvoltából. Hamarosan jönnek a további részletek, első ízelítők...

A Lowrider jelenlegi felállását Andreas Eriksson dobos, Peder Bergstrand basszusgitáros-vokalista, Niclas Stalfors gitáros és Ola Hellquist szólógitáros-énekes alkotja.


Vissza a hírekhez

A projekt az Európai Unió támogatásával és az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg.