Normál verzió

Akciós CD-k

Hírlevél

Hírek

OSYRON - videoklip-premier a kanadai szimfó-metal banda harmadik albumáról: 'The Ones Below'

2020-06-22
Az Osyron új, 'Foundations' című stúdióalbuma - ami egy EP - július 10-én látott napvilágot, a SAOL/The Orchard kiadók jóvoltából.

Az Osyron 'Foundations' című mini-albuma a banda 2017-ben megjelent, második nagylemeze, a 'Kingsbane' folytatása.

A banda közleménye szerint a 'Foundations' albumot "a kanadai történelem és identitás-tudomány" ihlette; vagyis olyan témákról van az új dalokban szól, mint például "az ország gyarmatosítása, Kanada szerepe a világháborúkban, vagy az őslakosok irányába tanusított, negatív hozzállás". Annak ellenére, hogy ez nem egy koncepcionális album, van a lemeznek egy konkrét központi témája, ami minden dalban visszatér: ez a kanadai történelem.

A zenekar elmondása alapján a 'Foundations' az első album, aminek megírásában minden tag arányosan részt vett; ez pedig a korábbiaknál jóval erősebb, kiforrottabb és tökéletesebb produkciót eredményezett".

Az Osyron közleménye így szól: "Bízunk benne, hogy ez az album meglepetést fog okozni régi és új rajongóinknak egyaránt; de ugyanakkor az Osyron-tól megszokott, epikus elemeket (feszes ritmusok, gondosan kidolgozott szekciók, dallamok, ujj-csavaró riffek, stb.) sem hanyagoltuk el. Reméljük, hogy rajongóink úgy fogadják be ezt az anyagot, hogy - amellett, hogy ez bandánk evolúciójának új állomása - ez zenénk művészi kifejezésmódjának legfrissebb epizódja".

A Nightwish, a Dream Theater és a Wintersun rajongóinak különösen ajánlott 'Foundations' EP borítója és dallistája így néz ki:

01. The Cross
02. Ignite
03. Battle Of The Thames
04. The Ones Below
05. Foundations

Az EP ízelítőjeképpen elsőként az 'Ignite', most pedig a 'The Ones Below' című szám hivatalos videoklipje látott napvilágot. Íme a premierek:

A 'Foundations' albumot itt lehet előrendelni; a bandáról bővebb infók, friss hírek pedig a Facebookon olvashatók.


OSYRON - videoklip-premier a kanadai szimfó-metal banda harmadik albumáról: 'The Ones Below'
Vissza a hírekhez

A projekt az Európai Unió támogatásával és az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg.