Normál verzió

Akciós CD-k

Hírlevél

Hírek

ENDAST - 6 év után új dallal tért vissza a kanadai metalcore banda

2020-07-30
Montreal egyik legikonikusabb metalbandája, a 2004-ben alakult és 2015-ben feloszlott Endast most váratlanul bejelentette visszatérését.

Az Endast fennállásának 11 éve során egy EP-t ('The Promise' - 2005), valamint három nagylemez ('Odds Against Tomorrow - 2006, 'Black Cloud' - 2011, 'Thrive' - 2014) és egy DVD -t ('Where I Belong' - 2012) adott ki; emellett pedig több mint 600 ezer kilométert utazott, 1300 koncertet bonyolított le, illetve megszámlálhatatlan kanadai és USA-beli klub-bulit / fesztivál-fellépést tudhat maga mögött.

5 évvel a feloszlást követően az Endast most váratlanul újjáalakult, és kiadott egy 'Standby To Get Some' című single dalt / videoklipet (ami lentebb megtekinthető).

A banda énekese, “Big” James Arsenian a következőképpen kommentálta a visszatérést: "Testvérem, Chris vetette fel sz ötletet, mi lenne, ha szinte a semmiből megírnánk egy vadonatúj Endast-nótát?! Már hosszú évek óta nem szereztünk zenét közösen; szóval mindannyiónkat nagyon felcsigázott ez az ötlet - még úgy is, hogy jelen pillanatban egymástól távol kellett kiviteleznünk az egészet. A végeredmény pedig egy ismerős hangzású, de új szintre emelt agresszivitású dal lett. És ez még csak a kezdet!".

További infók, hírek az Endast zenekarról: www.facebook.com/EndastMusic


ENDAST - 6 év után új dallal tért vissza a kanadai metalcore banda
Vissza a hírekhez

A projekt az Európai Unió támogatásával és az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg.