Normál verzió

Akciós CD-k

Hírlevél

Hírek

Korábban ki nem adott dalt mutatott be élőben a HURRICANE együttes (videó)

2020-01-29
A '80-as évek los angelesi hard rock / glam színterének egyik kiemelkedő bandája, a Hurricane néhány koncert erejéig ismét összeállt.

A Hurricane 2020. január 25-én adott koncertet a denveri The Venue színpadán, ahol a régi klasszikusok mellett elhangzott egy mindeddig ki nem adott, be nem mutatott dal, a 'Behind Your Shadow'. Erről a Decibel Geek TV készített felvételt:

Ugyanitt felcsendült többek közt az 'I'm On To You' című klasszikus is, ami eredetileg az 1988-as 'Over the Edge' albumon szerepel:

A Hurricane zenekart eredetileg Robert Sarzo gitáros és Tony Cavazo basszusgitáros alapította 1984-ben. Cavazo-t, aki a Quiet Riot-ban is megfordult azelőtt, a néhai énekes, Kevin DuBrow mutatta be Sarzo-nak; övé volt az ötlet, hogy közösen alapítsanak egy bandát. Így született a Hurricane, miután csatlakozott hozzájuk Kelly Hansen énekes (a későbbi Foreigner frontember) és Jay Schellen dobos. Első lemezükkel, a 'Take What You Want'-tal világszerte nagy hírnévre tettek szert. Miután leszerződtette őket az Enigma Records, kiadták 'Over the Edge' című klasszikus albumukat. A Hurricane ezzel az anyaggal egy sikeres világkörüli turnét bonyolított le. Olyan előadókkal léptek fel, mint az Iron Maiden, a Cheap Trick vagy a Stryper. Harmadik nagylemezük, a 'Slave to the Thrill' 1990-ben látott napvilágot, utána viszont feloszlottak, és csak 2001-ben álltak össze egy újabb album ('Liquifury') felvétele és kiadása erejéig.

2011-ben Sarzo és Cavazo újra "felélesztette a hurrikánt", és olyan nevek társaságában tértek vissza, mint Andrew Freeman gitáros (The Offspring, Lynch Mob, Bulletboys) és Mike Hansen dobos (George Lynch, Steve Vai, Steve Lukather, George Clinton).

A Hurricane azóta is rendszeresen turnézik - a jelenlegi felállást Robert Sarzo és Tony Cavazo mellett Mike Hansen dobos és Chad Cancino énekes alkotja.


Korábban ki nem adott dalt mutatott be élőben a HURRICANE együttes (videó)
Vissza a hírekhez

A projekt az Európai Unió támogatásával és az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg.