Normál verzió

Akciós CD-k

Hírlevél

Hírek

Bemutatta új felállását a legendás PINK CREAM 69 zenekar

2020-03-04
A veterán német / brit metalbanda nemrég vált meg eredeti basszusgitárosától, Dennis Ward-tól. Most két új tagot is bemutatott a zenekar.

A Pink Cream 69 új gitárosa Marco Wriedt, új basszusgitárosa pedig Roman Beselt lett. Marco korábban a német hard rocker banda, az Axxis tagja volt, de ő gitározik a feltörekvő 21 Octayne együttesben és az Arc Of Light projektben is; továbbá jelenleg is első szólóalbumán dolgozik. Roman Beselt alapvetően klasszikus zenei képzésben részesült fiatal korában, de az első hivatalos albumon - amit a Sons Of Sounds projekt színeiben adott ki - basszusgitárosként és énekesként is bizonyított (ezt a lemezt nem mellesleg a PC69 énekese, David Readman producelte).

Alfred Koffler, a banda alapító gitárosa az alábbi közleményt adta: "Nem kellett sokáig kutakodnunk! Könnyű volt a döntés. Marco tökéletesen passzol a bandába - mind zenészként, mind pedig jóbarátunkként. Jelenleg kizárólag mosolygós arcokat látok a bandában. Marco egyébként már évekkel ezelőtt is kisegített minket, amikor a Helloween és Stratovarius előzenekaraként turnéztunk. Ekkor ő volt Uwe helyettesítője, és már annak idején is nagyszerű munkát végzett. Azóta is jóbarátok maradtunk; így amikor találnunk kellett egy új gitárost, nem is töprengtünk valami sokat...".

David Readman énekes hozzátette: "A múlt héten volt egy fantasztikus próbánk a két új taggal. Néhány korábbi és számos új nótát is eljátszottunk együtt, és rendkívül jól éreztük közben magunkat. Roman korábban már kisegített minket basszusgitáron és vokálon, amikor Dennis nem tudott ott lenni. Oroszországban, Spanyolországban és Nagy-Britanniában is koncerteztünk együtt. És az összhang igencsak nagyszerű volt. A kölcsönhatás azonnal működött köztünk".

A Pink Cream 69 kollektív közleménye így szól: "Jelenleg is új nótákon dolgozunk, és készülünk az idei fesztivál-fellépésekre. Színpadra állunk például a cseh Masters Of Rock rendezvényen és a karib-szigeteki Monsters Of Rock cirkáló-fesztiválon is. Ezt követően pedig elindul a teljes értékű lemezbemutató turné".

A Pink Cream 69 soron következő, 13. albuma az első nagylemez lesz a 2017-es 'Headstrong' album óta. Hamarosan jönnek a friss hírek...

A Pink Cream 69 eredeti basszusgitárosa, Dennis Ward - aki néhány hónapja vált a legendás Magnum zenekar tagjává - 2019 novemberében lépett ki eredeti bandájából. Ward ekkor az alábbi közleményt adta:"Figyelem, Pink Cream 69 fanok!
Eljött az idő, hogy hivatalosan is bejelentsem távozásomat a Pink Cream 69 zenekarból. Fantasztikus élmények éltem át az elmúlt 32 évben, és számtalan csodálatos emberrel találkoztam ezidő alatt. Szeretnék köszönetet mondani a srácoknak; Alfred-nak, Dave-nek, Uwe-nak és Chris-nek mindazért a nagyszerű kalandokért és buliért, amit együtt éltünk át. Remélem ők továbbviszik a PC69 örökségét, és a jövőben is rengeteg fantasztikus koncertet és csodás zenei élményt nyújtanak a rajongóknak
".

"Távozásom nem egy spontán döntés eredménye. Az utóbbi években észrevehettétek, hogy (néhány koncertet kivéve) nem álltam színpadra a bandával - helyettem Roman Beselt basszusgitározott a bulikon. Hosszú ideje fontolgatom tehát a távozásom, de ennek oka nem függ össze a többi bandám tevékenységeivel - értem ez alatt a Gus G.-vel közös munkát, a Magnum-hoz való csatlakozásom és produceri / hangmérnöki feladataimat. Persze nincs a bandában senki iránt semmi rossz érzésem, rosszallásom - egyszerűen csak annyi a helyzet, hogy az utóbbi időben nem élveztem a PC69 koncertjeit; nem éreztem magam "otthon" a bulik során. Remélem, ez elég indok azoknak, akik kíváncsiak voltak döntésem okára...".

"Kívánjunk közösen szép jövőt a Pink Cream 69-nak; Ti pedig továbbra is támogassátok a bandát, amilyen módon csak tudjátok!".

Ward szeptemberben adott interjút a görög Rockpages.gr magazinnak, melyben arról beszélt, miért nem érzi jól magát a Pink Cream 69-ban, és milyen problémák vezettek a fentebbi közlemény kiadásáig:

Dennis Ward a Pink Cream 69 egyik alapítója - egészen idáig a német banda egyetlen eredeti tagja volt. A PC69 színeiben 12 nagylemezt és 2 koncertalbumot rögzített az elmúlt 32 évben. A bandával közös utolsó albuma, a 'Headstrong' 2017-ben jelent meg.

Ward az utóbbi években többnyire a Firewind / ex-Ozzy gitáros Gus G. szólóbandájának tagjaként, valamint a Unisonic nevű all-star metalbanda basszerosaként és a Khymera együttes frontembereként dolgozott. Emellett rendszeresen vállal produceri munkákat; néhány hete pedig bevette őt soraiba a legendás Magnum együttes, ami januárban új stúdióalbumot dobott piacra.


Bemutatta új felállását a legendás PINK CREAM 69 zenekar
Vissza a hírekhez

A projekt az Európai Unió támogatásával és az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg.