Normál verzió

Akciós CD-k

Hírlevél

Hírek

NERVOSA - négytagúra bővült a brazil thrasher lánycsapat

2020-05-06
A Rio de Janeiro-i székhelyű thrasher "lány-trió" kétharmada néhány hete bejelentette távozását; most pedig bemutatták az új felállást.

A Nervosa Facebook-oldalán jelent meg április végén a közlemény, miszerint [a fenti kép közepén látható] Prika Amaral gitáros-vokalista maradt az egyetlen tag a bandán belül; lévén a másik két zenész - Fernanda Lira basszusgitáros-énekes és Luana Dametto dobos - kiszállt a csapatból.

A hivatalos közlemény így szól: "A Nervosa sosem hal meg! A pletykákat megcáfolván jelethető ki: a Nerovsa nem oszlik fel! Fernanda és Luana nem tagja többé a felállásnak, miután úgy döntöttek, kilépnek a bandából. Ennek több oka is van - mindannyiónknak megvan a maga indoka, de ehhez azt is hozzá kell tenni, hogy az elmúlt 2 évben a Nervosa már nem volt ugyanolyan, mint régen. Mindannyian azon voltunk, hogy életben tartsuk a bandát; kivétel nélkül mindhárman azon fáradoztunk, hogy a legjobbat adjuk magunkból... de aztán ez lett a vége. Most már nem vagyunk erre képesek közösen. A Nervosa nevében mondunk köszönetet minden egykori bandatagnak, és kívánjuk nekik a legjobbakat! Maradjatok türelemmel, mert hamarosan bemutatjuk az új tagokat, és jönnek a további közlemények! Köszi a támogatást!".

Fernanda Lira énekesnő kiadott egy saját közleményt is, amiben elmondja, hogy kiválásának oka "személyes, magánügyi dolog". "Nem fáradtam bele a turnézásba, nem vesztem össze a kiadóval... semmi ilyesmi! A rajongók és a zene, a turnézás iránti elkötelezettségem, szenvedélyem ugyanolyan erő, mint bármikor. Továbbra is metalzenében fogok utazni - hamarosan bejelentem új projektemet (aminek egyébként semmi köze nincs ezen döntésemhez)".

A banda új felállását május 6-án mutatták be. Prika Amaral - a banda alapítója és gitárosa - izgatottan mutatta be Diva Satanica (Bloodhunter) énekest, Mia Wallace (Abbath, Triumph Of Death) basszusgitárost és Eleni Nota (Mask Of Prospero, Croque Madame) dobost.

A Nervosa új felállása természetesen továbbra is a bandától megszokott, ütős, tempós thrash-death zenét fogja játszani. Vagyis amire számítani kell a jövőben: "pörgős riffek, feszes ritmusok, gyors és technikás dob-témák, valamint "szuper-agresszív thrash-vokálok".

A Nervosa új felállása "belátható időn belül turnéra indul, és eljuttatja a világ minden tájára egyedi muzsikáját". Emellett pedig egy vadonatúj nagylemez is kilátásban van.

Amaral így nyilatkozott: "Fantasztikus élmény volt találkozni ennyi tehetséges nővel. Nem volt könnyű döntés akár egyet is kiválasztani közülük; a többieknek pedig rettentően nehéz volt nemet mondani, mivel egytől egyig mindannyian fantasztikus zenészekkel ismerkedtem meg. A kérdés viszont az volt, vajon az illető képességei túlmutatnak-e zenei kompetenciáján. Fontos volt az elérhetőség, a professzionális fizikális tartás, a jó kommunikációs készség, stb. is. Nagyon boldog vagyok, hogy végül sikerült megtalálni a megfelelő személyeket, és igazán magabiztosan tekintek a jövőbe. Már egy csomó új dal is van a tarsolyomban, és közösen is nekiláttunk a dalszerzésnek. Terveink szerint - a karantén alatt - hamarosan online közzéteszünk néhány online dal-részletet, ízelítőt, stb.. Jómagam pedig garantálom, hogy a Nervosa teljes gőzzel fog visszatérni!".

A Nervosa legutóbbi stúdióalbuma, a 'Downfall of Mankind' 2018. június 1-én jelent meg, a Napalm Records jóvoltából. Ezt követte a 2019 nyarán kiadott single-dal, a 'Freakshow', ami alább meghallgatható:


NERVOSA - négytagúra bővült a brazil thrasher lánycsapat
Vissza a hírekhez

A projekt az Európai Unió támogatásával és az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg.