
A banda új dobosa, Fragiskos Samoilis a híres athéni Devasoundz Stúdióban dolgozott, Fotis Benardo (ex-SepticFlesh dobos) producer közreműködésében. A gitár-, a basszusgitár- és a vokál-témák később szintén ebben a stúdióban kerültek rögzítésre.
Samoilis mellett nemrég egy másik új tag is érkezett az InnerWish felállásába: ő George Eikosipentakis énekes (Fragile Vastness).
A csapat nemrég az alábbiakat közölte új, 2016. március 30-án CD-n, LP-n kazettán és digitálisan megjelent (Ulterium Records) albumával kapcsolatban: "Ezúttal egy kicsit másképp alakultak a dolgok, de az alap továbbra is ugyanaz. Új tagok, friss ötletek és még több változatosság került zenénk karakterisztikájába; de ettől függetlenül méh mindig erőteljes, dallamos, kemény és energikus muzsikát játszunk. Tehát az összes jólismert InnerWish-elem jelen van, de az elmúlt hosszú, dalszerzéssel töltött éveink során természetes módon fejlődtünk is minden tekintetben. Nagyon büszkék vagunk ezekre a dalokra; biztosak vagyunk benne, hogy ti is élvezni fogjátok az új albumot!".
A lemezt saját magáról nevezte el a banda. "Azért döntöttünk így, mivel szerintünk ez az album prezentálja a legprecízebben mindazt, ami mi vagyunk. Lehet, hogy klisének hangzik, de nagyon büszkék vagyunk erre az anyagra. Kemény, agresszív, modern, változatos és dallamos, de megtalálható rajta a minden klasszikus InnerWish-elem. Habár öt év telt el a 'No Turning Back' megjelenése óta, és átmentünk elég sok nehézségen, de az ötödik albumunk így is az eddigi legerősebb kiadványunk lett!".
Íme az 'InnerWish' teljes tracklistája:
01. Roll The Dice
02. Broken
03. Modern Babylon
04. Machines Of Fear
05. Needles In My Mind
06. My World On Fire
07. Rain Of A Thousand Years
08. Serenity
09. Sins Of The Past
10. Through My Eyes
11. Zero Ground
12. Cross The Line
13. Tame The Seven Seas
Az alább látható borítót a híres Felipe Machado Franco (Blind Guardian, Rhapsody Of Fire, Xandria, stb.) készítette.

Alább elérhető az első két nyilvános dal, a 'Rain Of a Thousand Years' és a 'Needles In My Mind', szöveges videó formájában. Lentebb megtekinthető az album első hivatalos kisfilmje is, ami a 'Modern Babylon' dalhoz készült. Mindemellett júniusban megjelent a 'Machines Of Fear' című dal hivatalos koncert-klipje is, amit 2015. december 26-án vettek fel, az athéni Fuzz Live Music Klubban.
Az InnerWish legutóbbi, negyedik albuma, a 'No Turning Back' 2010 májusában jelent meg, az Ulterium Records gondozásában.
Vissza a hírekhez
Az Ön kosara jelenleg üres.
