
A banda korábban négy albumot is a Metal Blade Records jóvoltából adott ki. Nemrég újra egyesítette erejét a két fél.
Anton Reisenegger frontember: "Az, hogy újra szerződést kötöttünk a Metal Blade-del, olyan érzés, mint a hazatérés. Már a '80-as években is szoros kapcsolatot ápoltam a kiadóval, amikor folyamatosan küldözgették nekem a promóciós bakeliteket, hogy írjak róluk kritikát a saját fanzine-omban; aztán a '90-es évek folytatódott az együttműködés azzal, hogy felajánlották második nagylemezünk európai és amerikai forgalmazását; arról pedig nem is beszélve, hogy a 2000-es években konkrétan nekik dolgoztam. A stáb tehát közel áll hozzám, ezért nagyon boldog vagyok, hogy ismét összehozott minket a sors. A jövőree nézve annyit mondhatok, hogy készülőben van az eddigi legjobb lemezünk!".
Hamarosan nyilvánossá válnak az új Criminal album részletei, de Anton addig is elárulja, nagyjából mire lehet számítani: "Az új album igazán dühös és aggresszív lesz; lévén mi magunk is dühös öregemberek vagyunk, akik szarnak a világba. Az már biztos, hogy nem mi leszünk a következő Slayer, de ennek ellenére nem állunk le a zenéléssel, mert még mindig vannak fontos dolgok, amiket ki kell írnunk magunkból. Plusz, egy olyan időben is szeretnénk megállni a helyünket, ahol az imázs és a technikásság fontosabb, mint a riffek... mivel számunkra ez semmi másról nem szól, csak a riffekről!".
A csapat egy chilei "shred-mestert" vett be; Sergio Klein személyében. A jelenleg Berlinben élő Klein korábban a The Outside együttes elsőszámú gitárosa volt.
"Sergio egy fenomenális gitáros" - mondta Anton. "Nagyon régóta nem hallottam ilyen agresszív, de ugyanakkor dallamos és tiszta játékot. Ő maga is a Criminal zenéjén nőtt fel; így 100%-osan tisztában van vele, miről is szól ez a banda. Emellett azt sem tagadhatom, hogy mekkora boldogsággal tölt el a tény, hogy megint egy újabb chilei származású ember van a zenekarban".
Az új lemez 'Fear Itself' címmel jelenik meg, március 11-én. A előrendelést itt lehet leadni.
Az új anyagot Danny Biggin basszusgitáros suffolki HVR Stúdiójában rögzítették, "mindenféle modern hangtechnikai eszközt - samplerek, szimulátorok, stb. - mellőzvén". Az album borítóját a neves román grafikus, a Twilight13Media munkatársa, Costin Chioreanu (At The Gates, Grave, Arcturus, stb.) tervezte. Dalszövegeit tekintve egy "sötét, disztópikus atmoszférára" kell számítani a lemezen: "kizsákmányolás, félrevezetés, háborús uszítás, és a modern társadalom egyéb betegségei" a fő téma. Lévén a Criminal egy hardcore-attitűddel rendelkező metalbanda, ezúttal is egy meglehetősen őszinte és szenvedélyes anyag született - természetesen a jó érdekében.

A tracklista:
01. Intro
02. Down Driven
03. False Flag Attack
04. Shock Doctrine
05. The Needle And Knife
06. Scream Of Consciousness
07. Summoning The Apocalypse
08. The One Who Speaks At Night
09. Animals To Gods
10. Deep In The Rot
11. Wasted Youth
12. Carne Molida
Az alábbi lejátszó teljes egészében meghallgatható a lemez:
A banda februárban közzétette az új lemez hivatalos 'így-készült' videóját, amiben a tagok a dalszerzésről és a stúdió-munkákról nyilatkoznak:
A Criminal 'Akelarre' albuma - amit Dan Biggin basszusgitáros producelt - 2011 augusztusában jelent meg, a Massacre Records jóvoltából.
Vissza a hírekhez
Az Ön kosara jelenleg üres.
