
A győztes egy Jamie-Lee Kriewitz énekes lett. Miután nyilvánosságra hozták az ő nevét, Sammet így nyilatkozott: "Hé, srácok! Köszönünk mindent szavazatot! Remekül éreztük magunkat! Németország nem egy rock ’n roll-hely, de a győztes lány valóban roppant nagy tehetség! A legjobbakat kívánom neki! Mellette rengeteg nagyszerű énekessel találkoztam. Köszönöm még egyszer a támogatásotokat! Most azonban készülnünk kell a világkörüli turnéra. Alig várom már, hogy bemutathassam nektek az új színpadi produkciót! Üdv!".
Az Avantasia a 'Mystery Of A Blood Red Rose' dallal szállt versenybe. A projekt eurovíziós performansza lentebb látható.
A német ARD TV február 25-én, 20:15-ös kezdettel közvetítette a versenyt, aminek győztese, Jamie-Lee Kriewitz nemzetközi szinten is képviselheti az országot.
A finn Metal Shock magazin néhány hete interjút készített a turnéra készülő Avantasia projekt frontemberével. Tobias a soron következő világkörüli turnéról így nyilatkozott: "Az elkövetkezendő 3-4-5 éven belül szinte biztos, hogy nem fogunk turnézni, mivel nagyon sok ember vesz részt ebben a projektben; és természetesen mindenkinek megvan a maga időbeosztása. Sóval szinte lehetetlen úgy alakítani a dolgokat, hogy mindenki egyszerre ráérjen... most is igyekszünk kihasználni ezt a különlegesnek mondható alkalmat. Ez abban fog megvalósulni, hogy legalább három órát játszunk. Sőt, inkább többet, mivel összesen 24-25 dalunk van a szett-tervben. Szóval egy igazi Avantasia-történeti utazást fogunk lebonyolítani, tele vizuális élményekkel, jól kidolgozott színpadi produkcióval. Egy rendkívül egyedi és csodálatos látvány-technikával készülünk. Minden Avantasia rajongónak kimondottan ajánlom tehát, hogy legyen jelen valamelyik koncerten, mert hosszú időn belül ez lesz az utolsó alkalom, hogy színpadon lásson minket".
Az Avantasia január 29-én megjelent, hetedik 'Ghostlights' albumának európai állomásai és dátumai a következők:
Március
4 - Berlin, Németország - Huxley’s
5 - Hamburg, Németország - Große Freihei
6 - Bremen, Németország - Aladin
8 - London, Anglia - The Forum
9 - Párizs, Franciaország - Le Trianon
11 - Barcelona, Spanyolország - Razzmatazz 1
12 - Madrid, Spanyolország - La Riviera
15 - Frankfurt-Langen, Németország - Stadthalle
16 - Prága, Csehország - Forum Karlin
18 - Kaufbeuren, Németország - All-Karthalle
19 - Bamberg, Németország - Brose-Arena
20 - Oberhausen, Németország - Turbinenhalle
22 - Milánó, Olaszország - Alcatraz
24 - Pratteln, Svájc - Z7
25 - Partteln, Svájc - Z7
27 - Banska Bystrica, Szlovákia - Ice Stadium
28 - Pozsony, Szlovákia - Sportshall
29 - Tropolach, Ausztria - Full Metal Mountain Festival
31 - Saarbruken, Németország - Saarlandhalle
Április
1 - Ludwigsburg, Németország - Arena
2 - Fulda, Németország - Esperantohalle
4 - Budapest, Magyarország - Barba Negra
6 - Moszkva, Oroszország - Ray Just Arena
A budapesti koncertre - hasonlóan a többi rendezvényhez - többek közt a www.avantasia.net oldalon lehet jegyet váltani.

A 'Ghostlights' album Németországban közvetlenül a második, Nagy-Britanniában pedig a 3. helyen végzett a hivatalos lemezeladási listán.
"Nagyon örülök, hogy ilyen nagy sikereket arat a 'Ghostlights'! Hatalmas köszönet a rajongóknak" - nyilatkozta Tobias.

A 'Ghostlights' - amiről bővebben itt írtunk - első single-dala, az eurovíziós jelölt 'Mystery Of A Blood Red Rose' december 9-én debütált, Sammett saját rádió-műsorában, a német Radio Bob adón; hivatalosan pedig két nappal később, december 11-én jelent meg digitálisan az iTunes-on.
Tobias korábban így szólt a dal kapcsán: "A 'Mystery Of A Blood Red Rose' egy olyan dal, amit eredetileg - tudatalatt - Meat Loaf-fal közösen írtam, de a kollaboráció valamiért mégsem valósulhatott meg; ezért a saját kezembe vettem a dolgokat. Már a dalban hallható kórus megkomponálása és felvétele több mint 40 órán keresztül tartott, pedig ez csak egy 4 perces nóta! Szerintem ezzel el is mondtam mindent. Amit érdemes csinálni, azt érdemes túlzásba is vinni!".
Vissza a hírekhez
Az Ön kosara jelenleg üres.
