
Az 'On Strange Loops' egy egyelőre ismeretlen dátumon lát napvilágot, Amerikában a Willowtip, a világ többi részén pedig a Galactic Records jóvoltából. Első ízelítőként lentebb érhető el a 'The Statue On The Island' című szám.
Az 'On Strange Loops' album a Mithras előző "elborult sci-fi fejezete", a 'Behind The Shadows Lie Madness' folytatása. A két album közt közel 9 év telt el; így joggal mondható, hogy a banda - hangzását és koncepcióját tekintve - egy újabb dimenzióba jutott.
A Mithras egyúttal bemutatta megújult turné-felállását is - ennek tagja Tom Hyde (Sarpanitum) másodgitáros és Julien Helwin (Monument Of Misanthropy, Horncrowned, Withdrawn) dobos. A banda egyelőre két koncertet szervezett le erre az évre; az egyik a londoni Incineration fesztiválon (május 7.), amásik pedig a cseh Brutal Assault (augusztus 13.) fog megvalósulni. Amint nyilvánossá válnak az új album részletei, a csapat közzéteszi a teljes értékű lemezbemutató turné állomásait is.
A Mithras-ban legutóbbi 2011-ben történt tagcsere: ekkor - 2008-as kiválása után - Rayner Coss basszusgitáros-énekes visszatért a zenekar élére. Az alap-felállást ő és Leon Macey dobos-gitáros adja.
A Mithras 1998-ban alakult. 2002 és 2007 között három nagylemezük jelent meg, plusz 2010-ben egy válogatásalbum. További információk a bandáról: www.mithras.org.uk
Vissza a hírekhez
Az Ön kosara jelenleg üres.
