
A Karg új nagylemeze, a 'Trakat' február 7-én lát napvilágot, az AOP Records jóvoltából. Az új lemez a 2018-as 'Dornenvögel' folytatása, ami abból a szempontból volt fordulópont a Karg történetében, hogy ezzel az albummal vált teljes értékű, koncertképes bandává a projekt.
J.J. a következőket nyilatkozta az új Karg album kapcsán: "Amikor nekiláttam a 'Traktat' megírásának, úgy éreztem magam, mintha felrobbannék. A dolgok elkezdtek szétesni az év elején; én pedig totálisan frusztrált és ideges lettem. Az orvosok azt mondták, ez a depresszív időszak általában hat vagy annál is több hónapig tart, ha nem kezeltetem magam... Ez így is történt. Betegségem utazgatással - vagy pontosabban meneküléssel - igyekeztem kontrollálni; eközben pedig megírtam egy zenei és dalszövegi tekintetben végtelenül személyes albumot, a 'Traktat'-ot. Ez tehát az oka annak, hogy ezt albumot javarészt utazásaim során írtam. Persze nem azt mondom, hogy a korábbi Karg-lemezek kevésbé személyes hangvételűek; de ez mindenképpen rendkívül közel áll a szívemhez. Egyúttal a 'Traktat' az utolsó része egy trilógiának, ami 'Weltenasche' albummal indult, nagyjából négy évvel ezelőtt, és a 'Dornenvögel'-lel folytatódott 2018 nyarán. Számomr a 'Traktat' a mániákus depresszió megnyilvánulása. Egyszerre vannak magas és mély pontok, hangos és halk szólamok ezekben a dalokban. Ezeket az érzelmeket nehéz volt tovább hordozni; nehéz volt tőlük megszabadulni - szóval kirobbantottam őket magamból". A 'Traktat' megjelenik digipak CD-n, dupla CD-s változatban (8 bónusz dallal kiegészítve), valamint limitált dupla LP-n és digitális formában. Az előrendeléseket itt lehet leadni. A tracklista: Az 'Irgendjemand wartet immer' című szám itt meghallgatható:
01. Irgendjemand wartet immer
02. Jahr ohne Sommer
03. Stolperkenotaphe
04. Alaska
05. Abgrunddialektik
06. Alles was wir geben mussten
07. Grabcholerik
08. Tod, wo bleibt dein Frieden?
09. Nichts als Schatten (bónusz track / Bonnie Prince Billy feldolgozás)
Vissza a hírekhez
Az Ön kosara jelenleg üres.
