
Nemrég megjelent egy videó a banda "bunkeréből", ahol eljátszották a vadonatúj 'Totenkult - Exegesis Of Deterioration' dalt - a felvétel lentebb látható.
A 'Totenkult - Exegesis Of Deterioration' című szám - aminek videóját Barth Resch rendezte és Jakob Klingsbigl szerkesztette meg - a Belphegor soron következő nagylemezére fog felkerülni, ami 2017 áprilisában jelenik meg, a Nuclear Blast jóvoltából. A banda nemrég a Kataklysm-mel közös észak-amerikai turnén mutatta be először élőben a dalt.
Miután véget ért a turné-időszak, a csapat ismét bevonult saját stúdiójába, ahonnan most a frontember, Helmuth jelentett: "Épp most értünk végére negyedik próba-időszakunknak, ami három egymás utáni, kimerítő, de kreatív napot jelentett. Ezidő alatt kilenc kiválóan szóló kompozíciónk öltött formát. Nagyon fontos számunkra, hogy minden alkalommal egyre feszesebben szóljon a zenénk; egyre dinamikusabbak legyünk, és zenészi tehetségünket is újabb és újabb szintre emeljük. Ettől függetlenül perszee mindig is a magunk útját jártunk; és így lesz ez ezután is. Új, egyelőre cím nélküli albumuk bandánk történetének eddigi legmocskosabb, legbrutálisabb anyaga lesz. Olyan mélyre hangoltuk gitárjainkat, mint még soha; ezáltal komoly hangzásbeli változások következtek be...".
Néhány hónapon belül nyilvánossá válnak az új album részletei!
A Belphegor Európában 2014. augusztus 11-én adta ki legutóbbi, tizedik nagylemezét, a Nuclear Blast jóvoltából. A 'Conjuring The Dead' címet viselő anyag a 2011-es 'Blood Magick Necromance' folytatása. Az új lemezt - amiről bővebben itt írtunk - a neves Erik Rutan (Hate Eternal, Morbid Angel, Cannibal Corpse) producerrel rögzítették a floridai Mana Sound Recording Stúdióban.
Vissza a hírekhez
Az Ön kosara jelenleg üres.
