
A Kréta szigetéről származó banda tagjai 2010-ben eladtak minden ingóságukat, hogy a káosz sújtotta Görögországból Los Angeles-be költözzenek, a legendás KROQ DJ, Rodney Bingenheimer meghívására. Kaliforniába érkezésüket követően rögtön fel is léptek a világhírű hollywoodi Roxy Színházban, ahol teltház fogadta őket.
A Barb Wire Dolls által játszott tökös punk-rock zene rövid időn belül felkeltette az egyik legnagyobb legenda, Lemmy Kilmister figyelmét is. Miután a veterán rocker megnézte őket élőben, azonnal szárnyai alá kapta a csapatot, és leigazolta őket saját bandája kiadójához, a Motörhead Music-hoz.
Az energikus énekesnő / divatikon Isis Queen (aki a görög istennő után kapta a nevét) vezette Barb Wire Dolls dinamikus felállását egy egykori professzionális szörfös, Pyn Doll kíséri szólógitáron - mellettük játszik még a zenekarban Krash Doll dobos, Iriel Blaque basszer és Remmington ritmusgitáros. Megalakulásuk óta több mint 700 színpadon mutatkoztak be, összesen 22 országban - mindössze öt éven belül. Amerikában, az Egyesült Királyságban és Európában is rendre teltházas koncerteket adnak.
A Barb Wire Dolls harmadik nagylemeze - ami az első lesz a Motörhead Music gondozásában - július 29-én jelent meg, 'Desperate' címmel. Ezen a napon mutatkozott be a banda a híres német Wacken Open Air fesztiválon is.
A 10-számos 'Desperate' album természetesen azt tartalmazza, amit a Barb Wire Dolls-tól megszokhattunk: lelkesítő himnuszokat, néhol thrash-es beütésű riffeket, és végtelenül mocskos rock-attitűdöt - mindezt a klasszikus punk-rock energiájával előadva. A lemezt a híres Sonic Ranch (Yeah Yeah Yeahs, Ministry, Gogol Bordello) és NRG (Motörhead, Foo Fighters, No Doubt) stúdiókban vették fel, a Grammy-díjas producer, Jay Baumgardner (Bush, Evanescence, Lacuna Coil) közreműködésében, és a szintén Grammy-díjas hangmérnök, Howie Weinberg (Nirvana: 'Nevermind', Red Hot Chili Peppers: 'Blood Sugar Sex Magik', U2: 'Pop') keverésében.
A Barb Wire Dolls-t jelenleg Lemmy állandó menedzsere, Todd Singerman képviseli; és koncertjeiket is a Motörhead promótere, az UDR / Warner Music Group szervezi. A 'Desperate' Motörhead Music jóvoltából való megjelenése a néhai frontember örökségét ápoló kiadó első megmozdulása. Az MM küldetése pedig nem más, mint az új, fiatal, életrevaló rock 'n' roll bandák felfuttatása.
A 'Desperate' albumról november közepén megjelent egy újabb hivatalos videoklip, a 'Blind To Your Misery'. Ezt megelőzően a 'Drown' kisfilmje is napvilágot látott:
Vissza a hírekhez
Az Ön kosara jelenleg üres.
