A Simulacrum zenekart 1999-ben alapította Christian “Chrism” Pulkkinen billentyűs, miután megírta első saját dalait, melyek végül a banda debütáló, 'The Master and the Simulacrum' (2012) című albumán kaptak helyet. 2015-ben megjelent a második album, a 'Sky Divided', ami koncepcióját tekintve a Világok harca stílusát adta vissza. Ez az album nagy lépés volt a banda számára; ugyanis ennek dalaiban a '70-es és a '90-es évek prog zenéjét ötvözték power és thrash metal-elemekkel. A Simulacrum zenekart nem véletlenül illették minden fórumon és magazinban egyöntetűen pozitív kritikákkal.
2016-ban kibővült a banda felállása; méghozzá egy másod-énekessel, Erik Kraemer-rel. Kramer az eredeti vokalista, Niklas Broman oldalára állt - ezentúl tehát közösen adják elő a dalokat a színpadon és a stúdióban. A csapat ezután megvált Henri Kallio dobostól - helyére Tatu Turunen érkezett.
Négy-öt évet kellett várni a friss hírekre, de 2020 tavaszán kiderült, hogy új albumon dolgozik a banda. Nem mellesleg új lemezszerződést is kötött a csapat. Ennek kapcsán Pulkkinen szólalt meg: "A Frontiers mindig is az elsőszámú kiadó volt, amire felnéztünk, és most mindannyian örömmel jelentjük, hogy végre elérkezett arra a pontra a karrierünk, hogy szerződést is köthettünk ezzel a céggel. Márpedig egy ilyen nagy vállalattal a hátunk mögött még inkább minőségi zenét tudunk gyártani: fényesre csiszolt, erős és harmonikus dallam-áradattal készülünk nektek. Új albumunk - amin megállás nélkül dolgozunk - egy végtelenül ütős, erős, dallamos progresszív metal-anyag lesz, mely egyszerre hajt fejet a klasszikus prog-bandák előtt, valamint vonultat fel modernkori zenei elemeket. Olyan bandák hatásai lesznek érezhetők tehát ezen az albumon, mint például a Dream Theater, a Kansas, a Symphony X, az ELP, a Periphery és a Haken, de ugyanakkor tagadhatatlan módon Simulacrum-ként szólalnak meg a dalok. Alig várjuk már, hogy kiadhassuk az új albumot!".
Mint most kiderült, a Simulacrum új nagylemeze február 12-én jelenik meg, 'Genesis' címmel. Az előzetes közlemény szerint a 'Genesis' "erőteljes kinyilatkoztatása a modernkori prog-metal műfajnak; egyben pedig méltó főhajtás a '70-es évek prog-nagyságai előtt".
A tracklista:
01. Traumatized
02. Nothing Remains
03. Arrhythmic Distortions
04. Like You, Like Me
05. Scorched Earth
06. Genesis Part 1: The Celestial Architect
07. Genesis Part 2: Evolution Of Man
08. Genesis Part 3: The Human Equation
09. Genesis Part 4: End Of Entropy
Az albumot itt lehet előrendelni.
Elsőként a 'Nothing Remains' dal hivatalos videoklipjét osztották meg. Íme a premier:
Frissen pedig megjelent az 'Arrhythmic Distortions' dal hivatalos stúdió-klipje, amit a B-Roll Stúdió falai között forgattak.
A Simulacrum legutóbbi, második nagylemeze, a 'Sky Divided' 2015 augusztusában jelent meg, az Inverse Records jóvoltából. Az album címadó dalának és 'Embrace The Animal Within' című számának hivatalos videoklipje megtekintető alább:
Az Ön kosara jelenleg üres.