
A 2006-ban Elizabeth Schall énekesnő és Mike Caffell dobos által alapított Dreaming Dead Észak-Amerika egyik legnépszerűbb underground metalbandája. A világ minden táján népes rajongótábor gyűlt köréjük - köszönhetően mindez annak, hogy kiválóan megkomponált és előadott albumokat adnak ki, valamint intenzív, energikus műsorokkal lépnek színpadra.
2016 decemberében eljött az idő, hogy bejelentsék soron következő nagylemezüket, ami a 'Within One' és a 'Midnightmares' folytatása. A Dreaming Dead tehát készen áll harmadik stúdióalbuma, 'Funeral Twilight' kiadására.
Az új, február 20-án megjelenő album első ízelítőjeképpen lentebb meghallgatható a 'Buried' című szám. A hónap elején, két héttel a megjelenés előtt a teljes lemez elérhetővé vált. A banda felállását továbbra is a következő zenészek alkotják: Elizabeth Schall (Cretin), Mike Caffell (Terrorizer LA), Chris McCarthy (Murder Construct) és William Toledo. A banda frissen kötött lemezszerződést a Hammerheart Records-szal, melynek munkatársai - miután meghallották az új dalok demóit, rögtön felkeresték a bandát. A 'Funeral Twilight' itt rendelhető elő.
Vissza a hírekhez
Az Ön kosara jelenleg üres.
