

Vida Ferenc első zenekara az 1969-ben alakult, vassurányi Red Fire volt, amit a Papp-testvérek közreműködésével hozott létre. 1972-ben megalapította a Lord együttest, aminek 10 éves szünettel, 2005-ig volt a vezetője és basszusgitárosa. 2005-ben a zenekar megvált tőle (a szakítás azonban nem zajlott felhőtlenül). 2007-ben Kovács Fery hathatós közreműködésével megalapította a Vida Rock Band-et, aminek színeiben nemrég egy 'Rockerszív' című albumot dobott piacra. 2016-ban új zenekart hozott létre Vida néven. A Vida-banda az idei évben turnéra indult volna, de a frontember 2017. január 19-én, 67 éves korában váratlanul elhunyt... Halálhírét egy barátja osztotta meg a Facebook-on.
Pályafutása során több márka basszusgitárjait használta: eleinte Fender Jazz Bass és Fender Precision Bass hangszereken játszott; ezeket a Charvel basszusgitárjai majd végül a Modulus modellje váltotta. "Sziasztok Lordosok! A hír igaz, Vida Feri ma eltávozott az élők sorából. Az évek során történt ami történt, neve kitörölhetetlen a Lord történetéből" - közölte röviden honlapján a Lord zenekar.
Back to news
Your cart is empty.
