
Az Ignea egy Helle Bogdanova énekesnő által vezetett kijevi szimfónikus / progresszív metalbanda, némi közel-keleti folk-beütéssel. A 2011-ben Parallax néven alakult együttes tulajdonképpen az első ukrán metalzenei formáció, ami ún. "orientális metalzenét" játszik. A csapat 2013-ban vette fel debütáló EP-jét, 'Sputnik' címen; majd később kiadták a 'Petrichor' című single-t, amiben nem más, mint az Orphaned Land ex-gitárosa, Yossi Sassi vendégeskedett. 2015-ben - immáron Ignea néven jelentették meg az 'Alga' című dalt, ami a hazájukat védő krími tatárok tiszteletére íródott (ez volt az első daluk, amit egy teljes szimfónikus nagyzenekar közreműködésében rögzítettek) - a videoklipet egy év alatt több mint egymillióan tekintették meg. 2016 decemberében az Orphaned Land előzenekaraként lépett fel a csapat Kijevben.
2017. február 16-án megjelent az Ignea debütáló nagylemeze, a 'The Sign of Faith', ami már egy keményebb, közel-keleti folkos beütésekkel nagyobb mértékben felvértezett, filmzenei hangulatú alkotás. Erről az albumról jelent most meg a nyitó-dal, a 'Şeytanu Akbar' hivatalos videója, ami lentebb megtekinthető.
Az új single kapcsán az alábbi közleményt adta a banda: "Ezzel a dallal mindössze annyit szeretnénk üzenni, hogy emberek legyilkolásának nincs semmilyen indokolt célja. - legyen szó egy konkrét rezsimről, bármilyen vallásról, vagy morális ügyekről. Elsősorban az iszlám terrorizmus ellen szólalunk fel ebben a dalban, mivel ez a 21. század egyik legszörnyűbb szociális aktivitása, lévén rengeteg ártatlan életet követel. Ettől függetlenül ez az üzenet természetesen igaz minden más nevében elkövetett gyilkosságokra is...".
A zenekar egy áprilisi ukrán turnén mutatja be debütáló albumát. Az év második felében várhatóan Közép- és Nyugat-Európába is ellátogatnak. Bővebb infók a soron következő koncertekről, a bandáról és annak tagjairól az ignea.band oldalon érhetők el.
"Nagyon izgatottak vagyunk soron következő, hazai koncertjeink okán, melynek során számos nagyszerű bandával oszthatjuk meg a színpadokat. Debütáló albumunk eddigi fogadtatása egyszerűen fantasztikus; szóval már alig várjuk, hogy élőben is bemutathassuk ezeket a dalokat!".
Vissza a hírekhez
Az Ön kosara jelenleg üres.
