
Miután a banda 2016 és 2017 folyamán lebonyolított egy nagysikerű globális turnét a 'The Book Of Souls' album promóciójával, 2018-ban folytatódik a koncertsorozat! Az Iron Maiden május 26-án, az észtországi Tallinnban indítja útjára a következő körutat, ami egész nyáron át tart majd - június 28-án pedig a soproni Volt Fesztiválra is elérkezik!
A Legacy Of The Beast turnét a banda azonos című mobiltelefonos játéka / képregénye inspirálta - ezek mintájára lesz kialakítva a színpad és a komplett imázs. Dalok tekintetében főként régi klasszikusok fognak elhangzani, de a változatosság kedvéért újabb slágerek is felcsendülnek.
Az Iron Maiden menedzsere, Rod Smallwood elmondta: “Ahogy azt már a rjongóink jól tudják, bizonyos időközönként lebonyolítunk egy-egy turné-ciklust azóta, hogy Bruce és Adrian újra csatlakozott a Maiden-hez a millennium kezdetén. Ezen turnék során felváltva adunk új albumot promótáló és klasszikusokból, slágerekből álló körutakat. Ez pedig több okból is izgalmas dolog - nem csak azért, mert így a bandának lehetősége van a régi és az újabb nóták előadására egyaránt; hanem azért is, mert így frissen tartjuk a dolgokat, mind a rajongók, mind az együttes részéről. Lévén most egy "történelmi" turné következik, választanunk kellett egy konkrét témát, ami tökéletesen passzol az elképzeléseinkhez. Ez ezúttal a Legacy Of The Beast! Nem szeretnénk túl sokat elárulni a részleteket illetően, de az biztos, hogy nagyszabású színpadi show-val készülünk, hogy a rajongók egy újabb fantasztikus Maiden-élményt élhessenek át minden egyes koncerten”.
A május 26. és július 1. között koncerteken a Killswitch Engage lesz a Maiden speciális vendége - ugyanez igaz a július 31. és augusztus 10. közötti brit koncertekre is. Jegyeket az egyes rendezvényekre november 24.-től lehet vásárolni; de a hivatalos Maiden fan-klub tagok már november 20-án megválthatják exkluzív jegyeiket.
A turné-teljes beosztása itt található meg (november 24-én frissítették a beosztást: köszönhetően a hatalmas érdeklődésnek további koncerteket jelentettek be).
Vissza a hírekhez
Az Ön kosara jelenleg üres.
