

A Demonic Resurrection együttes frontembere, Sahil Makhija eredetileg 1998-ban hozta létre saját, Demonstealer nevezetű szóló-projektjét és azonos nevű lemezkiadóját. Ezzel a névvel jelent meg a multi-instrumentalista Makhija első önálló albuma 2008-ban, ''...and Chaos Will Reign' címmel. 2015 végén pedig eljött az ideje a második Demonstealer album felvételeinek: a legutóbbi nagylemezt 'The Burden Is Mine' adták ki, 2016. március 25-én (ezen az albumon a Nile dobosa, George Kollias játszott).
A Demonstealer harmadik stúdióalbumát 2017 decemberében jelentették be: a 'The Last Reptilian Warrior' egy újabb grandiózus extrém metal-ópusz, melyen a színtér több neves zenésze is vendégszerephez jutott. Ezúttal egy hét-számos EP-ről van szó, aminek lent látható borítóját nem más, mint Reuben Bhattacharya (Visual Amnesia / Slipknot, stb.) készítette.
Bhattacharya így nyilatkozott a mű kapcsán: "A 'The Last Reptilian Warrior' című alkotás egy igazi kaland volt. Nagyon élveztem eme lény megfestését, és alapvetően a Reptilián karakter kitalálását, Sahil-lal összedolgozva. A teljes mű tehát az Utolsó Reptiliánt, mint vulkáni völgyek közt vándorló harcost, és az ő harci kellékeit ábrázolja, miközben figyeli, ahogy darabokra hullik körülötte a világ. Remélem sikerült elérnem a célom, és megfelelően képeztem le eme vad disztópiát".
A 'The Last Reptilian Warrior' album elődeinél jóval technikásabbnak, lényegretörőbb hangzásúnak ígérkezik - emellett természetesen a megszokott brutalitás és a könyörtelenség sem marad el, köszönhetően a változatos vendég-felhozatalnak. A lemez munkálatairól és az előrendelésről bővebb infók itt érhetők el. Az album részletes dallistája így néz ki: 01. The Grand Collapse Of Humanity feat. Kevin Paradis (Benighted) A 'The Last Reptilian Warrior' albumról elsőként a 'Sculpting The Archetype' című szám jelent meg. de bemutatták a 'The Grand Collapse Of Humanity' hivatalos stúdió-videóját is. Íme a premierek:
02. Sculpting The Archetype feat. Krimh (Septiflesh), Stefano (Aborted) & Rami (Nervecell)
03. The Perspective Of Evil feat. Romain Goulon (Necrophagist) & Arran McSporran (Virvum)
04. The Human Pestilence feat. David Diepold (Cognizance) & Stefano (Hideous Divinity)
05. No Victory In War feat. Kevin Paradis (Benighted) & Shoi Sen (De Profundis)
06. The Weak Shall Perish feat. David Dielpold (Cognizance), Arran McSporran (De Profundis) & Mendel (Aborted)
07. The Last Reptilian Warrior
Vissza a hírekhez
Az Ön kosara jelenleg üres.
