
A Pelican immáron közel két évtizede a poszt-rock / poszt-metal zenekarok sorát gyarapítja: remek, intelligens, érzékeny és kemény bandák tartoznak ide, amelyek a rock'n'roll, az indie és a keményebb rock határmezsgyéjén egyensúlyozva bűvölik el avatott közönségüket.
Legújabb, 2019. június 7-én megjelenő, 'Nighttime Stories' című albumához a Pelican ismét egy erõs és nyilvánvalóan megalapozott koncepciót talált: a 2001-ben alakult Chicago-i zenekar ezzel az albummal úgy akar reflkektálni a globalizáció folyamataira, hatásaira, ahogy az a legtermészetesebb egy turnézó csapattól: dalban mondják el a kisbusz ablakán kifelé bámulva látottakat: azt hogy a globalizáció hatására hogyan uniformizálódnak az utcák és az emberek az általuk meglátogatott városokban, országokban, ám ennek ellenére mégis mennyire különböznek egymástól. Ezen felül egyfajta tribute-albumként is funkcionál ez az album: egyik érdekessége ugyanis, hogy ezek a dalok eredetileg a Tusk nevű zenekar részére íródott Dallas Thomas által (aki jelenleg a Pelican gitárosa; a 2012-ben távozott Laurent Schroeder-Lebec utódja). A Tusk egy "hallucinatív art-grind banda" volt, amiben a Pelican három tagja (Trevor Shelley de Brauw, Larry Herweg, plusz Schroeder-Lebec), illetve Jody Minnoch énekes vett részt. A 'Nighttime Stories' dalszerzői munkálatai azonban félbemaradtak, miután Minnoch 2014-ben váratlanul elhunyt. Thomas önmaga fejezte be a művet, amit végül a Pelican együttes fog kiadni. A gitáros egyébként egyik másik veszteséggel is meg kellett, hogy birkózzon: a lemez munkálatai során édesapja is elhunyt - az ő részére a 'W.S.T.' című szám született (amiben Dallas édesapja akusztikus Yamaha gitárján játszik). A 'Nighttime Stories' nem mellesleg a Pelican hat éven belüli első nagylemeze; a 2013-as 'Forever Becoming', illetve a 2015-ös 'The Cliff' EP folytatása. A tracklista: Alább elérhető az első single-dal, a 'Midnight And Mescaline', ami - a 2019-es Lemezboltok Napja alkalmából - megjelent digitális / bakelit-kislemezként is, B-oldalán a 'Darkness On The Stairs' című számmal. Újabban megjelent az új album 'Cold Hope' című száma is: A Pelican június folyamán egy 10-állomásos észak-amerikai turnét bonyolít le; ezt követően pedig bejelentik a kiterjedtebb, szélesebb körű lemezbemutató körút dátumai és állomásait is.
01. WST
02. Midnight And Mescaline
03. Abyssal Plain
04. Cold Hope
05. It Stared At Me
06. Nighttime Stories
07. Arteries Of Blacktop
08. Full Moon, Black Water
Az Ön kosara jelenleg üres.
