
1000 dal, amit hallanod kell, mielőtt meghalsz - 779. rész
PUTRED - 'Duhoare De Moarte'
A Putred egy erdélyi death metal banda, ami 2020-ban alakult meg. Számos demót, kislemezt, EP-t, válogatás-albumot adott ki az elmúlt 2-3 évben a zenekar; 2023. február 10-én pedig megjelent első hivatalos nagylemezük, a 'Repulsie Post-Mortem' is.
A Putred zenekart egy tehetséges death metal-guru, Uriel Aguillon (művésznevén: Exhumator) alapította. Uriel a kilencvenes évek eleje óta aktív résztvevője a nemzetközi death metal-színtérnek (főként a Morbicus zenekarral vált ismertté a neve). Az amerikai származású zenész 2014-ben költözött a romániai Dévába, ahol olyan underground projekteket hozott létre, mint a Vorus vagy a Reveler. A 2020-ban létrejött Putred felállásába egy mexikói dobost (Degradare Perpetuă) vett maga mellé. Kettejük mellett egy tehetséges énekes-gitáros, Cremator (Demoted, Vorus), valamint egy női basszeros, Corina alkotja a bandát.
A Putred zenekar hangmérnöke és producere is maga Exhumator, aki rendszerint a dévai Naturom Demonto Stúdióban rögzíti a Putred hang-anyagait. A banda 'Repulsie Post-Mortem' című debütáló nagylemeze digitálisan a banda saját kiadásában; CD-n a brit Cavernous Records; kazettán pedig a Macabre End Prods jóvoltából jelent meg. A tíz-számos album utolsó tétele egy Asphyx-feldolgozás (Rite Of Shades), ami nem mellesleg remekül tükrözi a Putred death-doom stílusának intenzitását.
Bővebb infók, hírek a banda háza tájáról: www.facebook.com/metalputredalmortii
Rovatunk előző epizódjai itt érhetők el.
Back to news
Your cart is empty.
