
1000 dal, amit hallanod kell, mielőtt meghalsz - 797. rész
THIS ETERNAL DECAY - 'Love+Curse'
A This Eternal Decay egy olasz együttes, amit Riccardo Sabetti (Spiral69), Pasquale Vico (Date At Midnight), Andrea Freda (Spiritual Front) és Alessio Schiavi (Avant-Garde) alapított 2018-ban. A római zenekar az industrial, a darkwave és a synth-pop műfajok sajátos elegyét tárja a hallgatók elé.
A banda debütáló albuma 'I Choose an Eternity of This' (Trisol Music Group) címmel látott napvilágot. A kritikusok és a műfaj rajongói világszerte felkapták a fejüket erre az egyedi hangzású lemezre; ennek köszönhetően pedig rögtön nyugat-európai turnéra indulhatott a csapat; méghozzá a Samsas Traum előzenekaraként.
2020 áprilisában kiadták második, 'Silence' című nagylemezüket, melynek néhány dalában a Then Comes Silence és a Theaters Des Vampires egyes tagjai is feltűntek vendégként. A koronavírus-járvány sajnos ezidőtájt ellehetetlenítette a T.E.D. fellépéseit, de ettől függetlenül ezt az albumot is szívélyes fogadtatásban részesítették a hallgatók. A sikereket egyébként az is kiválóan igazolja, hogy a zenekar debütáló albumát mindössze 5 hónap leforgása alatt három alkalommal is újra kiadták.
2021 júniusában egy 'Leave' című mini-lemezzel tért vissza a csapat - ezen két vadonatúj dal, valamint két remix szerepelt. Vendégként Luigi Rubino zongorista (Ashram) kapott szerepet az EP-n.
2022. január 7-én megjelent a T.E.D. harmadik nagylemeze, a 'NOCTURNÆ', amit a Hapax és az Avant-Garde egyes tagjainak közreműködésében vettek fel. A kiegészítő remixek a következő előadók nevéhez fűződnek: ACTORS, Ash Code, Wisborg, A Copy For Collapse. Ez az album is meglehetősen pozitív kritikákat kapott, és felkerült számos darkwave-toplistára a 2022-es év végén.
2022 októberében kezdetét vette a NocTour elnevezésű, 15 állomásból álló európai turné, aminek keretében több teltházas buli is megrendezésre került. Ezzel egyidőben pedig készült a következő, negyedik stúdiólemez, ami végül 'ABSØLUTIØN' (Trisol) címmel jelent meg, 2023. május 19-én. Az új album összesen 3 single-t termelt ki magából; a hozzájuk fűződő remixeket pedig a Ductape és a Zeromancer tagjai készítették el.
Aktuális hírek, egyéb érdekességek: Facebook
Rovatunk előző epizódjai itt érhetők el.
Back to news
Your cart is empty.
