Akciós CD-k

Fórum
Hírlevél
Hírek
Videó: Rajongói felvételek a BUSH Las Vegas-i koncertjéről
A Bush néhány héttel ezelőtt mutatta be október 21-én megjelent, 'Man On The Run' című nagylemezének első hivatalos videoklipjét, ami a 'The Only Way Out' single-dalhoz készült.
A Gavin Rossdale énekes, Chris Traynor gitáros, Corey Britz basszusgitáros és Robin Goodridge dobos alkotta négyes a Foo Fighters frontember Dave Grohl tulajdonában álló kaliforniai Studio 606-ban vette fel új albumát, ami a 'Man On The Run' címet kapta, és október 21-én jelent meg, a Zuma Rock Records jóvoltából. (Fotó a stúdióból lentebb látható.)
A nagysikerű 2011-es 'The Sea Of Memories' album (ami 10 éven belül az első Bush lemez volt) folytatásának első single-dala 'The Only Way Out' címmel debütált a rádiókban, az iTunes-on és az Amazon-on szeptember 9-én. Ezen nóta hivatalos videoklipje érhető el fentebb. Rossdale a dalt illetően elmondta: "Ez egy remek beveztő az albumhoz, mivel a többi szám tágasabb spektrumú hangszereléssel, és egy kicsit sötétebb formában valósult meg. Itt tehát egy tökéletes felvezetésről van szó". Emellett elérhető egy másik ízelítő is, ami maga a címadódal - ez a lenti SoundCloud-lejátszón hallgatható meg.
A Bush tavaly áprilisban turnézott észak-amerikában. A teltházas koncertek során néhány új nóta is elhangzott. A lenti felvételen (Buzzfest - Houston) látható 'This House Is On Fire' és a 'Loneliness Is A Killer' című számokat a tavalyi évben írták. Ezek a dalok is helyet kaptak az új nagylemez anyagán.

A Bush az új album megjelenését megelőzően, október 14-én remaszterizált formában jelentette meg négy, eredetileg a '90-es években kiadott nagylemezét. Az 1994-es 'Sixteen Stone', a '96-os 'Razorblade Suitcase', a '97-es 'Deconstructed' című remix-album és a '99-es 'The Science of Things' újra-kiadása Gavin Rossdale frontember szerint "meglehetősen keserédes élmény" volt: "Elvégeztünk néhány remaszterizálási munkát, valamint elterveztünk egy pár dolgot; pontosabban a régi történetek alternatív verzióját. Visszatekinteni a múltba számomra elég nosztalgikus dolog. Végignézni egy halomnyi régi fotót, akarva-akaratlanul is felhozta az emlékeket. Szívmelengető szórakozás volt ez az egész, de ugyanakkor rendkívül szomorú is...".
Az újra-kiadott lemezek egyes dalai - köztük a banda legnagyobb slágerei ('Glycerine', 'Comedown', Machinehead') - felújított hangzással, a lehető legjobb audió-minőségben kerültek remixelésre.
Másik hír, hogy az idei év fémjelzi a Bush klasszikus 'Sixteen Stone' albumának 20. évfordulóját. A Billboard-on 1994-ben a 4. helyen debütált lemezen olyan aranyérmes szerzemények szerepeltek, mint a 'Comedown', a 'Glycerine', vagy a rajongói kedvenc 'Everything Zen' és a 'Little Things'.
Szintén aktuális hír, hogy a csapat a közelmúltban adta ki 'Live From Austin, Texas' című DVD-jét, melyen a 2011. augusztusi Stubbs-beli teltházas koncert anyaga látható. A lemezen - ami megjelent Blu-ray formátumban is - a régi slágerek (''Machinehead', 'Glycerine', 'Comedown') mellett frissebb dalok ('All My Life', 'The Afterlife', 'The Sound Of Winter') is elhangzanak.

Vissza a hírekhez
Keresés
Belépés
Akciós DVD-k






