"Összetört szívvel és végtelen bánattal közöljük a borzalmas hírt, miszerint a keddi napon barátunk, lelki testvérünk és 45 éven át bandatársunkként szereplő Neil 3 és fél év után elvesztette bátor küzdelmét az agyi rákbetegség (Glioblastoma) ellenében" - közölte a Rush zenekar.
"Arra kérünk mindenkit - a barátokat, a rajongókat és a médiát egyaránt -, hogy megértően tartsák tiszteletben a család magánszéfráját és békéjét ebben a rendkívül fájdalmas és nehéz időszakban. Akik részvétüket szeretnék kifejezni, azok keressenek egy tetszőleges, rákkutatással foglalkozó szervezetet, alapítványt, és adakozzanak Neil Peart nevében.
Nyugodj békében, testvér".

Neil Peart zenésztársainak nyilatkozatait, részvétnyilvánításait itt és itt lehet elolvasni.

Neil Ellwood Peart (Hamilton, Ontario, 1952. szeptember 12. – Santa Monica, Kalifornia, USA, 2020. január 7.) kanadai zenész, a Rush nevű progresszív rock együttes dobosaként és szövegírójaként vált ismertté. A modern rockdobolásra tett hatása megkérdőjelezhetetlen, zenei körökben a "Professzor"-nak hívták.

Peart Port Delhousie-ban, Ontario-ban nőtt fel, hétköznapi munkát végző, átlagos családban. Álma az volt, hogy egyszer profi dobos legyen. Útkeresése közben először a legkülönbözőbb helyi kis zenekarokban játszott, majd később otthagyta a középiskolát, hogy zenei karrierjére koncentráljon, és hivatásos dobos legyen. A tengerentúlon, Angliában próbált szerencsét, de egy szerencsétlen munkája miatt elbátortalanodott, és hazautazott Torontóba, hogy csatlakozzon az épp dobost kereső Rush-hoz, 1974 nyarán.

arrierje kezdetén Peart játéka a hard rockban gyökeredzett, nagy hatással voltak rá a brit rock olyan dobosai mint Keith Moon (The Who), vagy John Bonham (Led Zeppelin). Később Peart stílusa változott, ahogy beleépítette a jazz, szving, és a big band stílusok jellemzőit is. Ebben az időben a kedvenc dobosai, és példaképei közé tartozott Gene Krupa és Buddy Rich. A jazz-dobolást annyira komolyan vette, hogy később a legendás Freddie Gruber (a Moeller-technika kifejlesztője) magántanítványa lett, és még a dobverő hagyományos tartására (bal kéz fordítva, jobbkezeseknél) is átállt, ami nem jellemző a rock-dobolásra. Ebben az időben - hagyományos fogással és Moeller-technikával - vette fel a 'Test for Echo' című, 1996-os Rush albumot, de később visszatért a keményebb játékhoz.

Peart sok díjat kapott előadásaiért, ez betudható technikai jártasságának és kitartásának.

Neil Peart sikeres zenei karrierje mellett író és szövegíró volt. Főleg útikönyvei ismertek, amiket motorkerékpáros túrái során átélt élményei ihlettek, ezek cím szerint a következők: The Masked Rider: Cycling in West Africa, Ghost Rider, Traveling Music: The Soundtrack of My Life and Times, Roadshow: Landscape With Drums és a A Concert Tour By Motorcycle.

Korai évek

Peart, szülei farmján született, Hagersville-ben, Hamilton külvárosában. Ő az első gyerek a négy közül, öccse, Danny, valamint hugai, Judy és Nancy akkor születtek, amikor szülei elköltöztek St. Catharines-be; ekkor Peart kétéves volt. Apja egy "Dalziel Equipment" nevű, mezőgazdasági beszállító cég menedzsere lett. 1956-ban, szülei Port Dalhousie külvárosába költöztek. Peart a Gracefield School-ba járt iskolába, gyerekkorát boldogan töltötte, jó családi háttérrel. Kamaszkorának korai szakaszában kezdte érdekelni őt a zene, beszerzett egy tranzisztoros rádiót, amivel pop-csatornákat fogott Torontóból, Hamiltonból, Wellandból, Ontarioból, és Buffaloból.

Első találkozása hangszerrel egy zongora lecke volt, és elmondása szerint nem hagyott nagy nyomott benne. Előszeretettel dobolt a házában található tárgyakon pálcikákkal, ezért a szülei vettek neki egy pár dobverőt 13. születésnapjára, és azt mondták neki, hogyha egy év múlva még érdekelni fogja őt a dobolás, akkor vesznek neki egy dobfelszerelést.

Első dobfelszerelését 14. születésnapjára kapta és elkezdett leckéket venni Don George-tól, a Peninsula Conservatory of Music-nál. Színpadi debütálása már abban az évben megvolt, egy karácsonyi ünnepségen, a St. Johns Anglican Church Hall-ban, Port Dalhousie-ban. Következő szereplése a Lakeport High School-ban volt, ezúttal saját zenekarával, a The Eternal Triangle-el. Ezen az előadáson volt hallható egy saját szerzemény, az "LSD Forever". Továbbá ezen az előadáson volt hallható először a dobszólója is.

Peart munkát szerzett a Lakeside Park-ban, egy vásáron az Ontario-tónál, ami később inspirálta a Rush 'Caress of Steel' nevű albumán található azonos című számot. A buborékos és a labdás játéknál dolgozott, de később felmondott. Tinédzser évei végén több helyi zenekarban játszott, mint például a Mumblin’ Sumpthin’, a Majority, és a JR Flood. Ezek a zenekarok garázsokban és pihenőhelyeken gyakoroltak, valamint templomi csarnokokban, középiskolákban, és roller pályákon játszottak, Dél-Ontario környékén, például Mitchell-ben, Seaforth-ban, és Elmirában. Észak-Ontarióba is ellátogattak, Timmins-ben adtak koncertet. Kedd esténként pedig dzsemmeltek a Niagara Theatre Centre-ben.

A Rush előtt

Tizennyolc éves korában, miután azért küzdött, hogy sikert érjen el Kanadában, mint dobos, Peart Londonba utazott, hogy tovább építse karrierjét. Annak ellenére, hogy több zenekarban játszott és session-munkát is vállalt, meg kellett küzdenie a megélhetéséért, ezért munkát vállalt egy "The Great frog" nevű ajándék boltban, a Carnaby Streeten.

Londonban olvasta először a novellista és objektivista Ayn Rand írásait. Rand írásai jelentős filozófiai hatást gyakoroltak Peart-re. Rand filozófiája megtalálható Peart dalszövegeiben, például az "Anthem"-ben, az 1975-ös 'Fly By Night' című albumról, és "2112"-ben a '2112' című albumról.

Tizennyolc hónap zsákutcába vezető koncertezés után, Peart kiábrándult abból, hogy előrébb haladjon a zeneiparban, ezért visszament Kanadába, de álmát nem adta fel. Visszatért St. Catharines-ba, és apjával dolgozott a Dalziel Equipment-nél.

Csatlakozás a Rush-hoz

Kanadába való visszatérése után felkérték dobolni St. Catharines-i zenekarhoz, a Hush-hoz; az együttes Dél-Ontario-i bárokban játszott. Nem sokkal később meghallgatásra hívták a Toronto-i Rush-hoz, mert új dobost kerestek John Rutsey helyére. A meghallgatást Geddy Lee és Alex Lifeson felügyelte. Jövőbeni zenekar-társai szerint érkezése kissé humoros volt, ugyanis rövidnadrágban jött, egy öreg, kopott kocsit vezetve, dobjait pedig kukákban tárolta. Peart szerint az egész meghallgatás egy katasztrófa volt. Míg Lee és Peart jól kijöttek egymással (hasonló volt az ízlésük a zene és a könyvek terén), addig Lifeson nem volt olyan jó véleménnyel róla. Némi vitát követően Lee meggyőzte Lifeson-t arról, hogy Peart mániákus brit stílusa a The Who dobosára, Keith Moon-ra emlékeztet, és hogy ők pont ilyen dobost kerestek.

Peart hivatalosan 1974. július 29-én lépett be a zenekarba, két héttel az amerikai turnéjuk előtt. Peart beszerzett egy Slingerland dobfelszerelést, amivel első koncertjén játszott a zenekarral, Uriah Heep-nek és Manfred Mann-nak nyitva, 11000 ember előtt a Civic Arenában, Pittsburgh-ben, Pennsylvaniában, 1974. augusztus 14-én.

Korai karriere a Rush-sal

Peart hamar berendezkedett új pozíciójába, és hamarosan a zenekar fő dalszerzője lett. Mielőtt csatlakozott a Rush-hoz, Peart írt néhány dalt, de korábbi zenekar társai nem mutattak különösebb érdeklődést a szövegírás iránt, ezért sok felhasználatlan van köztük.

Első felvétele a zenekarral a 'Fly By Night' című album volt, amiért később Juno-díjat kaptak, de a következő albumra, a 'Caress of Steel'-re a zenekar nagyobb reménnyel tekintett, mégis negatív kritikákat fogalmaztak meg róla a rajongók és a kritikusok. Válaszként a negatív kritikára, amelyek nagy része a lemez B-oldalán található "The Fountain of Lamneth"-et célozta, Peart azt mondta, hogy vannak vonások benne a "2112" című számból, amit a következő albumon, 1976-ban adtak ki. Ez az album - annak ellenére, hogy közönyt váltott ki a lemezcégből - hozta meg az együttesnek az áttörést az Egyesült Államokban. Az albumot támogató turné csúcspontja egy három napon át tartó koncert, a Massey Hall-ben, Toronto-ban; ezen a turnén használta először a "Professzor dobszerkót".

Peart visszatért Angliába, a Rush nyugat-európai turnéjának keretében, és a zenekar az Egyesült Királyságban is maradt egy ideig, hogy felvegye az 1977-ben megjelenő 'A Farewell to Kings' albumot, a Rockfield Studios-ban, Walesben. Később újra visszatértek a Rockfield Studios-ba, hogy felvegyék a 'Hemispheres'-t, amit 1978-ban adtak ki. Az öt felvett stúdióalbum négy év alatt, több mint 300 koncertet eredményezett; Peart ezt az időszakot a "sötét alagútnak" nevezte a zenekar történetében.

Családi tragédia és a folytatás

1992-ben, Buddy Rich lányának, Cathy Rich-nek a meghívására fellépett a "Buddy Rich Emlékkoncerten", New York-ban. A fellépés után Peart a producer volt és játszott két Buddy Rich tribute-albumon (1994-ben, majd 1997-ben), annak érdekében, hogy visszanyerje higgadtságát.

Később ugyanis a Rush Test For Echo turnéja után, 1997. augusztus 10-én az első lánya, az akkor 19 éves Selena Taylor meghalt egy autóbalesetben. Peart felesége, Jacqueline Taylor pedig rákban halt meg, 1998. június 20-án. Peart azonban azt állítja, hogy a halál oka a "megtört szív", és felesége halála "lassú öngyilkosság volt, apátiából kifolyólag". Peart 2000. szeptember 9-én újra házasodott, Carrie Nuttall fotóssal.

2001 elején, Peart elmondta zenekar társainak, hogy készen áll egy új felvételre és a turnézásra. A zenekar "visszatérése" a 2002-es 'Vapor Trails' volt. Az albumot népszerűsítő turné elején bejelentették, hogy Peart nem vesz részt a sajtó-értekezleteken. Peart mindig megriadt az ilyen típusú találkozásoktól, és az akkori helyzetének tudatában a zenekar tagjai nem akarták, hogy az újságírók folyamatosan kérdésekkel "bombázzák" őt.

A 'Vapor Trails' óta a Rush egy feldolgozás EP-t, a 'Feedback'-et, és egy stúdióalbumot, a 'Snakes & Arrows'-t adott ki; ezeket 2004-ben, 2007-ben, illetve 2008-ban népszerűsítették turnékkal.

Egy 2009 júniusi kiadásában, a News, Weather, and Sports-nak, Peart bejelentette, hogy Nuttall gyereket vár tőle. Peart és Nuttall első gyereke, Olivia Louise Peart 2009. augusztus 12-én született meg.

2010. október 17-én ért véget Santiagoban a dél-amerikai Time Machine Tour; Peart pedig pedig hivatalosan is USA-állampolgárrá vált.

A legendás dobos 2015-ben jelentette be visszavonulását zenei pályájától.

Peart a Drumhead magazin 2015 decemberi számában adott interjút, visszaemlékezvén 50 éves karrierjére. RushIsABand.com rajongói oldalra is felkerült interjúban Peart arról is beszélt, miért tartja magát "nyugdíjas dobosnak": "Ötéves kislányom, Olivia eképpen mutatott be engem az óvodatársainak: 'Ő az apukám, egy nyugdíjas dobos'. Azt kell mondjam, elég mókás volt ezt hallani. De nekem ez egyáltalán nem fáj; sőt, tisztában vagyok ezzel. Mint minden sportoló életében, nálunk is eljön az az idő, amikor ki kell vonnod magad a játékból. Én is inkább visszavonulok, és csendben maradok, minthogy viccet csináljak magamból".

Peart korábban a Prog magazinnak vallotta be, valójában nem tudja eldönteni, hogy várja-e a Rush következő koncertjeit. "Ez egy nagy dilemma. Nem tudom a választ. Az emberek azt kérdezgetik tőlem: 'Még mindig izgatott vagy, ha közeleg egy újabb turné?'. Szóval izgatottnak kéne lennem, amikor ott hagyom a családom? Nem. Senkinek nem kéne izgatottnak lennie ebben az esetben. Ennyire egyszerű... De ugyanakkor fantáziálok egy újabb turnéról, amibe beleadhatnám minden energiám és lelkesedésem. Viszont továbbra is kétféle rugóra jár az agyam" - nyilatkozta Peart, aki elsősorban kislányára hivatkozva vonakodik a turnézástól. "Én még valahogy el tudom viselni az ő hiányát, de azt már nem tudnám megállni, hogy én hiányozzak őneki. Hogyan is tudná feldolgozni egy gyerek ezt az egészet? Természetesen bűntudatom lenne amiatt, hogy ezzel fájdalmat okozok neki".