Akciós CD-k

Fórum
Hírlevél
Hírek
Összegyűjtötték a néhai WARRANT énekes, Jani Lane klasszikus feldolgozásait
![]()
Jani Lane, John Kennedy Oswald néven született Ohio-ban, 1964. február 1-én. Gyerekkorában a dobolás érdekelte, így miután megkapta első felszerelését, 1982-ben belépett a helyi Cyren nevű bandába, '83-ban pedig a Dorian Gray-be. Mindeközben folyamatosan fejlesztette énekhangját. 1986-ban fedezte fel őt Erik Turner, a Warrant alapítója, aki azonnal kinevezte őt a banda élére. A siker gyorsan jött, első nagylemezük három top 40-es single-t is eredményezett, majd a 'Cherry Pie' album (ami a Billboard 7. helyén végzett) szintén hármat. Lane 1993-ban lépett ki a csapatból, de rá egy évre visszatért. 1995-től 2001-ig négy albumot adtak ki, mielőtt 2004-ben személyes és üzleti okok miatt ismét megváltak Jani-tól, aki 2008 nyarán néhány koncert erejéig újra a banda élén állt. Az énekes ezután részt vett a Saints Of The Underground projektben. Utolsó zenei megmozdulása 2010-ben volt, amikor Jack Russell betesége miatt a Great White énekesi posztján láthatták viszont a rajongók. Jani ezidő alatt súlyos alkoholproblémákkal küzdött. Egyszer ittas vezetésért le is tartóztatták, és 120 nap börtönbüntetésre ítélték, 3 évre bevonták a jogosítványát, valamint 30 hónap rehabilitációra kötelezték. Az énekes 2011 augusztusában hunyt el, "akut etanol-mérgezésben".
Lane karrierje során számos feldolgozás-projektben részt vett. Kedvence volt például az UFO, a Cheap Trick, a Def Leppard és a Judas Priest - ezen előadók dalait rendszeresen színpadra vitte illusztris karrierje során. A Deadline Music kiadó most ezen performanszokból állított össze egy válogatás-albumot, 'Catch A Falling Star' címmel.
A 'Catch A Falling Star' lemezen Lane olyan dalokat ad elő, mint az UFO 'Doctor, Doctor' klasszikusa, a Def Leppard 'Photograph' dala és a Bon Jovi 'Lay Your Hands On Me' című bomba-slágere. Az albumon több neves vendég is helyet kapott - ilyen például az énekes egykori bandatársa, Erik Turner gitáros, Jerry Dixon basszer és Bobby Borg dobos. Ez utóbbi a következőket nyilatkozta az új kiadvány kapcsán: "Nem is létezik jobb Lane-tribute, mint egy feldolgozás-gyűjtemény. Aki valaha is látta élőben a Warrant-ot, tudja, hogy Jani mindig is szeretett feldolgozásokat csempészni a szettbe... The Doors, Led Zeppelin, Joe Walsh, Queen, stb. - ilyenek hangzottak el rendszeresen a koncertjeinken. Részemről ez volt a legnagyobb élmény a bandában".
A február 26-án megjelenő 'Catch A Falling Star' tracklistája így néz ki:
02. Panama
03. Photograph
04. The Ocean
05. Doctor, Doctor
06. Electric Eye
07. Free For All (feat. Jake E. Lee, ex-Ozzy O.)
08. No Surprise (feat. Chris Holmes, ex-W.A.S.P.)
09. Lay Your Hands On Me (feat. Erik Turner, Jerry Dixon)
Vissza a hírekhez
Keresés
Belépés
Akciós DVD-k

