Normál verzió

Akciós CD-k

Hírlevél

Hírek

Itt az új EVILYN STRANGE dal: 'Invisible Man'!

2016-02-28
A brit-svéd rockbanda március 7-én adja ki új, 'Evilution' című EP-jét, amiről most debütált az első nyilvános dal.

Az 'Evilution' EP a Thirteen772 Music jóvoltából jelenik meg (CD-n és digitálisan), rajta 5 vadonatúj stúdió-dallal. Az új lemez az Evilyn Strange első kiadványa a 2013-as, 'Mourning Phoebe' című debüt-album óta. Az új dalok producelését a zenekar tagjai végezték.

Phillip Strange énekes: "Még ebben az évben megjelenik egy új nagylemezünk, de szerettünk volna minél hamarabb bemutatni ehhez egy kisebb ízelítőt. Dobosunk, Ghost dobta be az 'Evilution' cím ötletét, mivel úgy érezte, bandánk hangzása némileg fejlődött a debütáló albumhoz képest - már csak abból a szempontból is, hogy Mikael Johannesson (gitáros) akkor még nem vett részt a dalszerzésben".

"Célunk az, hogy viharként söprő hard rockot, és tökös metalzenét adjunk a népnek. Jómagam olyan bandákon nőttem fel, mint a Whitesnake, a Sabbath, a Dio, a Megadeth, az Alice In Chains és a The Cult. Ezek tehát nagy mértékben meghatározzák az Evilyn Strange zenéjét" - tette hozzá a frontember.

Bővebb infók az Evilyn Stranger zenekarról, a Facebook-on találhatók.


Itt az új EVILYN STRANGE dal: 'Invisible Man'!
Vissza a hírekhez

A projekt az Európai Unió támogatásával és az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg.