Normál verzió

Akciós CD-k

Hírlevél

Hírek

Bemutatta újabb szóló-klipjét a DANGER DANGER frontembere, Ted Poley

2016-05-04
A legendás glam-rocker Danger Danger együttes frontembere, Ted Poley 'Beyond The Fade' címmel adja ki soron következő szólólemezét, 2016. május 13-án, az olasz Frontiers jóvoltából.

Poley zenei pályafutását egy Prophet nevű pomp-rock bandában kezdte dobosként. 1988-ban a Danger Danger énekese lett, de három album után egy új együttest alapított John Allen III gitárossal: a Bonemachine-t. Ezzel a zenekarral is 3 lemezt készített (2 stúdió, 1 koncert-album). 2000-ben megalapította a Melodica nevű AOR bandát, amit szintén ott hagyott három lemez után. 2004-ben újra belépett a Danger Danger-be, de 2006-ban, a 'Collateral Damage', majd egy évvel később a 'Smile' című szólóalbumainak sikerein felbuzdulva ki is szállt.

Habár a Danger Danger 2009 óta nem adott ki lemezt, a banda többször is színpadra lépett az elmúlt években - ilyen alkalom volt például a banda 2014-es, Frontiers Rock Fesztiválos koncertje, ahol Ted és a lemezkiadó elnöke, Serafino Perugio összebarátkozott, és megvitta az énekes jövőbeni terveit. Lévén Poley újabb szólólemezt szeretett volna rögzíteni, Perugio felkérte Alessandro Del Vecchio (Hardline, Edge Of Forever) producert, hogy segítsen neki ebben. Egy évvel később Ted szólóban lépett fel a Frontiers Rock Fesztiválon; néhány hónap múlva pedig visszatért Olaszországba, hogy felvegye az új album ének-témáit.

"Nagyon izgatott vagyok, mivel remek albumot hoztunk össze! Ha egyetlen szóval kéne jellemeznem, azt mondanám: FANTASZTIKUS! Jóbarátom, társ-producerem, Alessandro Del Vecchio életre keltette minden zenei elképzelésem; sőt őt talán nagyobb elismerés illet, mint engem; mivel nélküle semmiképpen nem jöhetett volna létre az "Ultimate Ted Poley-szólóalbum"! Nagyon jól éreztük magunkat a munkálatok közben, de ez egyértelműen hallható a dalokon is. Konkrétan kihallatszik a mosolyom a dalokból! Mivel grandiózus hangzást szerettünk volna elérni, rengeteg háttérvokál-témát alkalmaztunk (néhány esetben több mint 80 hangképet!); ezeket pedig szárnyalóan dallamos gitárszólókkal, lüktető basszus- és dob-témákkal, valamint fasza kis billentyű-játékokkal tarkítottunk. Olyan tehát ez a lemez, mint egy zene-torta! Szóval hagyjatok egy kis helyet a desszertnek: IMÁDNI FOGJÁTOK EZT A SÜTIT!" - nyilatkozta Poley.

A 'Beyond The Fade' album néhány dalát a Vega zenekar testvérpárja, Tom és James Martin írta, dee a 'Hands Of Love' című szám például a Joe Lynn Turner-bandából ismert Tony Bruno nevéhez fűződik. A rajongók tehát semmi másra nem kell számítani, csakis színtiszta, Danger Danger- / Ted Poley-féle, '80-as évekbeli dallamos hard rock muzsikára! A 'Beyond The Fade' nem csak az énekes rajongóit, de a műfaj minden fanatikusának igényét kielégíti!

Íme a 'Beyond The Fade' borítója és tracklistája:

01. Let's Start Something
02. Everything We Are
03. Hands Of Love
04. The Perfect Crime
05. Stars
06. Higher
07. Where I Lost You
08. You Won't See Me Cryin'
09. We Are Young
10. Sirens
11. Beneath The Stars

A zenekar felállása így néz ki: Ted Poley - ének, Alessandro Del Vecchio - dobok / billentyűk / vokál, Mario Percudani - gitár, Anna Portalupi - basszusgitár, Issa - ének (duett a 'The Perfect Crime' dalban).

Alább meg lehet tekinteni az album hivatalos EPK-ját (Electronic Press Kit); itt pedig az első single-dal, a 'Higher' videoklipje, valamint a 'Hands Of Love' és 'Stars' című dalok, illetve a frissen megjelent 'Let’s Start Something' videoklip szerepel:


Bemutatta újabb szóló-klipjét a DANGER DANGER frontembere, Ted Poley
Vissza a hírekhez

A projekt az Európai Unió támogatásával és az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg.