Akciós CD-k

Fórum
Hírlevél
Hírek
Visszatért a Frontiers kiadóhoz a TEN - 2017-re új album várható

A Frontiers 1998 áprilisában adta ki első nemzetközileg is forgalmazott lemezét: ez pedig a Ten első hivatalos koncertlemeze, a 'Never Say Goodbye' volt. Ez az album fémjelezte - mind a banda, mind a kiadó számára - a későbbi sikerek kezdetét. Mindemellett a Ten volt a Frontiers első olyan igazolása, ami nemzetközi toplistára is felkerült lemezt adott ki - itt a banda negyedik stúdióalbumáról ('Spellbound'), és a hivatalos német album-chart 100. helyéről van szó. A 'Spellbound' azóta is a Ten legsikeresebb stúdiólemeze, habár az utóbbi években egyre felkapottabbak lettek korábbi klasszikus mesterműveik is; mint például a 'The Name of The Rose', a 'Babylon', vagy a kultikus debüt-album, az 'X'.
A klasszikus brit hard rockot (Whitesnake, Rainbow, UFO, stb.) az amerikai aréna-rock műfajjal ötvöző Ten most még nagyobb erővel tér vissza, mint valaha. Ezt igazolja többek közt például az is, hogy aktuális dalszöveges vidójuk, a 'The Dragon And Saint George' bemutatásra kerül a texasi SXSW-n (Film, Interactive Media and Music Festival), ami március 18. és 19. folyamán kerül megrendezésre, Austin városában. A premier lentebb megtekinthető.
A Ten legendás énekese / dalszerzője, Gary Hughes elmondta: "Büszkék vagyunk, hogy a Frontiers újra felfigyelt ránk, és egy több albumra szóló szerződést ajánlott nekünk, felölelven múlt- és jövőbeli kiadványaink mindegyikét. Bátran mondhatjuk tehát, hogy a Ten visszatért eredeti otthonába; majdnem oda, ahol 20 évvel ezelőtt elkezdtük ezt a kalandot.
Új stúdióalbumunk - amit még ebben az évben felveszünk - a tervek szerint minden klasszikus Ten-elemet magán fog viselni; tehát senki nem fog csalódni; sőt... A Frontiers emellett újra kiadja a teljes Ten-antológiát is; méghozza egy 14-lemezes box-szettben, ami az 'Opera Omnia' címet viseli - ez egy latin kifejezés, ami angolul 'Complete Works'-ként fordítható. Izgatottan állunk tehát a Ten új fejezete elé!".
A Ten 2013 és 2014 folyamán - egy éven belül - két nagylemezt is kiadott: mind az 'Albion', mind az 'Isla De Muerta' kiváló fogadtatásban részesült, de a banda ezután sem állt le: 2015. szeptember 4-én jelent meg a 'The Dragon And Saint George' EP, méghozzá eddig kiadatlan különlegességekkel. A mini-albumra három szám került fel a címadó dal mellett: az egyik egy "epikus történelmi Ten-klasszikus", a 'Muskateers: Soldiers of the King', a másik "a debütáló album AOR-stílusára emlékeztető" 'The Prodigal Saviour', a harmadik pedig "egy középtempós ballada", az 'Is There Anyone With Sense?'. Európai és japán bónusz track-ként a korábban szintén kiadatlan 'We Can Be As One' is helyet kapott az anyagon.
Vissza a hírekhez
Keresés
Belépés
Akciós DVD-k

