Normál verzió

Akciós CD-k

Hírlevél

Hírek

Bemutatjuk az ASTRAL DOG együttest

2016-04-04
Az Astral Dog egy rövid ideje működő hajdú-bihari metalbanda.
 

A balmazújvárosi zenekar első koncertjét a KeletUnderground tehetségkutatón adta, ahol a közönséget és a zsűrit is meggyőzve végeztek első helyezettként. A tehetségkutató következményeképpen bemutatkozhattak a 10. Budapest Music Expon is, ahol a bírálóbizottság az erős 'pop' mezőnyben is 6. helyezéssel díjazta a produkciót.

A kisebb koncertek között elkészítették első és egyben bemutatkozó felvételük a hajdúszoboszlói Rock Spa stúdióban. Az anyag megjelenésekor a Hands of Doom blog a következőket írta: "...intenzív, döngölős, de mégis dallamos riff terápiája. Mindezekhez remekül csapódik hozzá az ének mélyről préselt, rekesztett néha már death metálosan hörgő témája". A zenekar koncepciózusan írja dalait - a blog ajánlója alapján - "ízig-vérig tökös és harapós stoner-sludge-groove riffek" köré, kerülve a lerágott csontok alkalmazását.

Egyik koncertjükről a debrecenplus.hu a következőket írta: "A metál-elemekkel vegyített pszichedelikus stoner (vagy amit akartok) rockot játszó banda, most is hozta a formáját, pihegésig megmozgatta az addigra táncos lábúvá avanzsálódott közönséget. Feszültség, szikrák és nagybetűs dög...". Élő előadásaik baráti zenekarok társaságában szerveződnek, de sikeres koncerteket tudhatnak maguk mögött olyan kultikus magyar zenei formációkkal is, mint a Sex Action és az Angertea.

Debütáló EP-jük 2016 első hónapjaiban jelent meg, és azóta is teljes egészében elérhető promóciós célból, rajta az alábbi négy dallal:

01. Demon - 03:03
02. Bad Guys At The Halfer - 03:59
03. Superbeer - 03:22
04. All Dogs Go To Heaven - 05:15

Az Astral Dog felállása így néz ki:

Pocsai "Butch" Zsolt - basszusgitár
Szabados "Kiki" Krisztián
- gitár
Pocsai "Pocsa" János - ütős hangszerek
Suba János - gitár, vokál
Makai Imre - vokál

A zenekar elérhető többek közt a Facebook-on és a Bandcamp-en; elérhetőségeik a következők:

Suba János - johnathansuba@gmail.com (+36-30-513-0949)
Pocsai Zsolt - butchmonkey@citromail.hu (+36-70-932-8976)

 

Bemutatjuk az ASTRAL DOG együttest
Vissza a hírekhez

A projekt az Európai Unió támogatásával és az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg.