Normál verzió

Akciós CD-k

Hírlevél

Hírek

Elárulták az új WARRANT album címét

2017-01-24
A legendás glam-rock banda, a Warrant énekese, Robert Mason a 'The Rock Brigade' podcast-ban adott interjút az új album kapcsán:

Mint arról korábban beszámoltunk, a Warrant már a tavalyi év elején nekilátott a 2011-es 'Rockaholic' album folytatása megírásának, feldemózásának. Mason most a következőket nyilatkozta: "Nagyon faszául szólnak az új dalok! Elmondhatatlanul büszke vagyok rájuk - ének-témák tekintetében legalább annyira, mint performansz szempontjából".

Immáron kiderült az is, hogy az új lemezt 'Louder, Harder, Faster' címmel fogja kiadni a Frontiers. Ennek kapcsán a következőket mondta Mason: "Nagyjából 2009-ben, '10-ben vagy '11-ben történt - miután megjelent egy lemezünk -, hogy épp elpróbáltunk egy dalt, miközben én beleüvöltöttem a mikrofonba: 'Hangosabban, keményebben, gyorsabban!'... és rögtön neki is vágtunk a következő számnak. Persze ez olyasvalami lehet, amit az énekesek előszeretettel kiabálnak a koncerteken - tetszett meg nekem is. Onnantól kezdve én is rendszeresen ordítottam ezt a három szót. Aztán egyik nap egy gitárral a kezemben odaálltam a srácok elé, és azt mondtam: 'Hé, fiúk, írtam egy dalt; az a címe, hogy 'Louder, Harder, Faster''. Később pedig félrészegen egy hotelszobában hozzátettem, hogy 'Ja, és szerintem ugyanez legyen az új lemez címe is'. Meg is kaptam a magamét... 'Hiszem, ha látom' - mondták. Innentől kezdve meg már történelem az egész... Összegyűltünk próbálni, én pedig előadtam nekik a dalt, és azonnal rákaptak".

Erik Turner gitáros néhány hete így nyilatkozott: "Hivatalosan is megkötöttük második szerződésünket a Frontiers Records-szal; szóval továbbra is folyamatban van a dolog... Decemberi kezdettel fogjuk felvenni az új lemezt; méghozzá a Dokken-ből és a Foreigner-ből ismert Jeff Pilson producelésében - legalábbis jelenleg vele egyeztetünk... Tíz dalunk demó-szinten már készen áll; még egy párat szeretnénk felvenni. Izgalmas dolgok vannak tehát kilátásban!".

A kérdésre - miszerint milyen mértékben hatnak a csökkenő lemezeladások a Warrant zenekarra - Turner így válaszolt: "Az a helyzet, hogy manapság senki nem ad el többmillió lemezt; mi viszont nem is ezért zenélünk. Egyszerűen imádunk dalokat írni, stúdiózni és turnézni. Régen is erről szólt ez a banda, és most is. Elsősorban tehát ezért is rögzítünk még mindig CD-ket / digitális lemezek - nevezzük őket bárminek. Másrészt pedig az is az oka ennek, hogy fontosnak érezzük a Warrant név életben tartását - de ehhez persze hozzájárul a folyamatos turnézás is. Évente nagyjából ötven koncertet adunk; és ezt nagyon élvezzük. Nincs is jobb a turnézásnál!".

A két és fél évtizede működő, több mint 10 millió eladott lemezzel büszkélkedő glam banda jelenlegi felállása a következő: Erik Turner, Jerry Dixon, Steven Sweet, Joey Allen és Robert Mason énekes (aki a 2011-ben elhunyt Jani Lane helyét tölti be). A csapat immáron ötödik éve megállás nélkül turnézik világszerte.

A Warrant legutóbbi nagylemeze 2011 elején jelent meg, 'Rockaholic' címmel a világhírű Keith Olsen (Ozzy, Whitesnake, Scorpions) producelésében, valamint Pat Regan (KISS, Deep Purple) keverésében.

Hasonlóan a 'Rockaholic'-hoz, a Warrant következő nagylemeze szintén a neves olasz kiadó, a Frontiers Music Srl gondozásában fog megjelenni.


Elárulták az új WARRANT album címét
Vissza a hírekhez

A projekt az Európai Unió támogatásával és az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg.