Normál verzió

Akciós CD-k

Hírlevél

Hírek

Végighallgatható a KRAMPUS új albuma, a 'Counter//Current'

2016-12-17
Az olasz "modern folk metal" banda négy év után adta ki második nagylemezét, ami a 'Counter//Current' címet kapta.

A "buzukit, skótdudát és fúvóshangszereket gitárral, agresszív énekkel és dallamos billentyű-játékkal vegyítő" zenekar - melynek tagja többek közt az Eluveitie-ből ismert Matteo Sisti - 2011 márciusban adta ki első nagylemezét, a 'Shadows of our Time' című EP-t. Számos európai fesztiválon való részvétel után, 2011 nyarán megjelent második EP-jük, a 'Kronos' Heritage' is. A zenekar fellépett a Heidenfest 2012 fesztiválon, majd kiadták első teljes értékű stúdióalbumukat, az Udine-beli Black Mirror Stúdióban rögzített 'Survival of the Fittest' című anyagot.

A következő Krampus albumra ugyan több mint négy évet kellett várni, de ezidő alatt három digitális single-dalt is kiadott a banda. A második nagylemez bejelentését 2016 őszáére időztették: a 'Counter//Current' november 15-én került forgalomba, a lentebbi videóban látható borítóval, amit Matteo Guariso fényképész tervezett.

"Rengeteg munkát fektettünk ebbe az albumba, és közben nagyon sokat kísérlezeztünk is. Sokaknak biztos nagyon be fog jönni ez az anyag, de sokan valószínűleg gyűlölni fogtok minket emiatt (néhány biztos halálosan meg is fenyegetnek minket...), de már alig várjuk, hogy elolvassuk az első reakciótokat! Amiben bízunk, az az, hogy meglepetést okozunk nektek - jó vagy rossz értelemben... mert szerintünk fontos, hogy mindig elő tudjon állni egy banda váratlan dolgokkal; olyan dalokkal, amik még véletlenül sem ismétlései a korábbi munkáknak. Szóval retteghettek a Krampus-tól!".

Alább elérhető a teljes album, és a 'The Trail' című szám szöveges videója:

A Krampus zenekarról a Facebook-on lehet bővebb infókat olvasni.


Végighallgatható a KRAMPUS új albuma, a 'Counter//Current'
Vissza a hírekhez

A projekt az Európai Unió támogatásával és az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg.