Akciós CD-k

Fórum
Hírlevél
Hírek
Nevet változtatott a MASSACRE X zenekar
Rick Rozz DeLillo gitáros és Kam Lee énekes, azaz a legendás banda két vezére azzal a Michael Grim basszusgitárossal és Mike Mazzonetto dobossal állt össze, akik nem mellesleg Rozz bandatársai a The End zenekarban. Az újjáalakult banda eredetileg a Massacre X nevet viselte (ennek pedig az volt az oka, hogy a jelenlegi a csapat történetének 10. felállása). 2017 áprilisában a zenekar megváltoztatta nevét Gods Of Death-re (egy sajtó-közlemény szerint azért, mert Rozz és Lee "tulajdonképpen a death metal műfaj alapító atyjai"; illetve azért is, mert a Massacre eredeti dobosa, Bill Andrews - aki 1990 óta Japánban él - perrel fenyegette őket a név jogtalan használatáért).
A Gods Of Death zenekartól természetesen hasonló agresszióra, stílusra és hangzásra kell számítani, mint amilyet az eredeti, több mint negyed évszázada alakult bandától megszokhattunk. Az együttes jelenleg egy nagyszabású észak- és latin-amerikai / európai turné leszervezésével van elfoglalva, de elsőként a németországi Protzen-ben megrendezendő Protzen Open Air fesztiválon lépnek színpadra, 2017 júniusában.
Az újjáegyesülés ötlete egészen újkeletű, miután Kam Lee (aki nemrég jelentette be, hogy Nattravnen néven új bandával tér vissza) 2016. december 9-én vendége volt a The End zenekarnak, a floridai Melbourne-ben adott koncertjükön, ahol az egykori bandatársak előadtak néhány Massacre-klasszikust.
A jövőbeni koncerteken a Gods Of Death főként a Massacre klasszikus, 'From Beyond' című albumáról fog előadni dalokat, de elhangzanak új dalok, illetve egyes Death- és Mantas-nóták is.

A Massacre zenekar legutóbbi felállását - Rick Rozz mellett - Terry Butler (Obituary, ex-Death) basszusgitáros, Ed Webb (ex-Diabolic) énekes, valamint Mike Mazzonetto dobos alkotta. Ez a formáció adta ki a 2014-es 'Back From Beyond' albumot, amiről bővebben itt írtunk.
Vissza a hírekhez
Keresés
Belépés
Akciós DVD-k


