Normál verzió

Akciós CD-k

Hírlevél

Hírek

Új dobos a HAMMERFALL-ban

2016-12-16
A svéd HammerFall zenekarból kilépett David Wallin dobos, miután bejelentette, hogy családi okok miatt visszavonul a zenéléstől. Egyúttal bemutatták utódját.

A csapat az alábbiakat közölte: "Elég szerencsétlen helyzet alakult, de most csak annyit tehetünk, hogy a legjobbakat kívánjuk David-nak, magánügyei és karrierje tekintetében. Ugyanakkor azt is be kell jelentetnünk, hogy megtaláltuk új dobosunkat, akit minden bizonnyal hasonló fogadtatásban fogtok részesíteni, mint annak idején David-ot. Anélkül, hogy szaporítanánk a szót: fogadjátok szeretettel Johan Koleberg-et, a HammerFall új dobosát, aki korábban a Therion-ban, valamint a Randy Piper-féle Animal-ban játszott. Ő egy fantasztikus zenész, és egy nagyszerű személyiség. Alig várjuk már, hogy ezzel a megújult felállással induljunk útnak! Hamarosan találkozunk!".

David Wallin 2014 és 2016 között volt a HammerFall dobosa (ő volt a veterán Anders Johansson utódja). Wallin dobol a banda aktuális 'Built To Last' című albumán, ami november 4-én jelent meg.

A soron következő turnén tehát már a lenti képen látható Johan Koleberg fog dobolni a HammerFall színeiben. A körút keretében többek közt Budapestre is ellátogat a banda.


Új dobos a HAMMERFALL-ban
Vissza a hírekhez

A projekt az Európai Unió támogatásával és az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg.