Akciós CD-k

Fórum
Hírlevél
Hírek
Feloszlik a CHASE THE ACE
"Sajnálattal kell közölnünk, hogy a Chase The Ace utazása véget ért. Négy évet voltunk együtt, 2 albumot adtunk ki, és többezer koncertet bonyolítottunk le Európa-szerte; most azonban úgy érezzük, eljött az idő egy kis pihenésre, és új lehetőségek felkutatására".
"Szeretnénk köszönetet mondani mindannyiótoknak a kitartó támogatásért, amit az elmúlt években kaptunk tőletek. Életeink részévé váltatok, amikor velünk énekeltétek a szövegeket, és végigtáncoltátok a koncerteket; egyszóval szerettetek minket - ezért mindörökké hálásak leszünk".
"Itt áll előttünk egy csodálatos 2017-es esztendő, amit utolsó koncertünkkel szeretnénk indítani. Január 28-án - még egyszer utoljára - emelhetjük poharainkat egymásra; méghozzá Camden-ben, a Camden Rocks fesztiválon, ahol headlinerként búcsúzunk". Az izraeli származású, de nagy-britanniai székhelyű Chase The Ace több európai toplistára is felkerült debütáló, 'Are You Ready?' című albumával, aminek promóciója keretében, önálló szervezésű turnéjukkal 7 országba is eljutottak. Második, egyben utolsó lemezük, a 'Hell Yeah!' 2015 novemberében látott napvilágot. Ezt követően a Hardcore Superstar és Michael Monroe (Hanoi Rocks) bandája előzenekaraként járták Európát. Bővebb infók a bandáról: www.ChaseTheAceBand.com
Vissza a hírekhez
Keresés
Belépés
Akciós DVD-k

