Akciós CD-k

Fórum
Hírlevél
Hírek
BLESSED CURSE - 5 év szünet után új albummal térnek vissza a kaliforniai thrasherek
A Blessed Curse együttes alap-magját Derek Bean dobos és Tyler Satterlee gitáros-énekes alkotja. A két zenész gyerekkoruk óta együtt muzsikál - első bandájuk, a Devastator nagy sikereket aratott az amerikai underground metal-színtéren. A Devastator színeiben a világ minden tájára eljutottak, előzenekarként példaképeik (Warbringer, Hatchet, Kreator, Overkill, Napalm Death, Sodom, stb.) társaságában. Nevüket 2010-ben változtatták Blessed Curse-re; két évvel később pedig felvették első nagylemezüket, amit újabb nemzeti turnék során promótáltak (többnyire a Rattlehead és a Sacrificial Slaughter kíséretében). Derek-et ezt követően felvették főiskolára; így a Blessed Curse öt évre visszavonult.
2017-ben második nagylemezével tér vissza a banda: a 'Beware of the Night' épp ott folytatódik, ahol a debüt-album abba maradt; vagyis amire számítani kell: "halálos thrash metal zene, némi progresszív elemmel, magas szintű performansz-készséggel prezentálva". A srácok - hasonlóan a debüt-album gyakorlatához - ezúttal is Juan Urteagát (Sadus, Exodus, Testament, stb.) választották producernek.
“Juan-nal dolgozni mindig nagyszerű élmény - ezúttal is az volt” - nyilatkozta a dobos, Derek Bean. “Érzésem szerint rengeteget fejlődtünk 2012-es bemutatkozó albumunk óta: minden tekintetben előrelépést értünk el. Nem is csoda, hiszen igyekeztük a legjobbat kiadni magunkból; és mindez megmutatkozik a véglegesített dalokon is”. A 'Beware of the Night' albumon egy új basszer, Dan Keenan mutatkozik be. Az új album borítóját a Stone Design munkatársa, Brian Lewis (DevilDriver, Black Label Society, Cultural Warfare) tervezte és kivitelezte. Az új Blessed Curse albumról elsőként a 'Nightbreed' című szám látott napvilágot - ez lentebb elérhető. Hamarosan bejelentik a soron következő amerikai promóciós turné dátumait és állomásait is! A Blessed Curse hivatalos Facebook-oldala itt érhető el.
“Tulajdonképpen az is hozzájárult késlekedésünk időtartamához, hogy nem volt egyszerű megtalálnunk a megfelelő személyt, aki a miénkkel azonos víziókkal és célokkal rendelkezik; aki folyamatosan fejlődni szeretne, mind stílus, mind technikai készség tekintetében. Őt végül Dan személyében találtuk meg” - tette hozzá Derek.
Vissza a hírekhez
Keresés
Belépés
Akciós DVD-k

