Akciós CD-k

Fórum
Hírlevél
Hírek
Hallgasd meg Bonnie Tyler és Axel Rudi Pell közös dalát
Pell néhány hete hosszabbította meg aktuális lemezszerződését. A gitáros immáron több mint negyedévszázada az Steamhammer / SPV kiadó kötelékében alkot, és adja ki sikeresebbnél sikeresebb albumait. Ezúttal sem fért tehát kétség hozzá: az 1989 óta tartó kooperációnak ezután is folytatódnia kell.
A gitáros elmondta: "Nagyon boldog vagyok, hogy folytatódhat hosszan tartó partner-kapcsolatunk és barátságunk! A jövőben még az eddigieknél is szorsabb együttműködésben fogunk dologzni a siker érdekében!".
A legfrissebb hírekből kiderült az is, hogy Pell 'The Ballads' című sorozatának ötödik része 2017. április 21-én jelenik meg. Méghozzá egy speciális albumról van szó; lévén Pell karrierje során most először rögzített dalt egy vendég-előadó közreműködésében - ő pedig nem más, mint a legendás Bonnie Tyler, aki a zenekar énekesével, Johnny Gioeli-vel (Hardline) közösen énekli el a vadonatúj, 'Love's Holding On' című számot (ami önmagában is megjelent, digitális kislemezen és videoklipen, március 31-én - a premier lentebb érhető el).
Pell elmondta: "Bonnie Tyler kizárólag olyan dalokat rögzít, ami személy szerint neki is tetszik. Ezt a dalt tehát kifejezetten az ő részére írtam; és nagyon be is jött neki. Eljött a stúdiómba, és néhány órán belül fel is vettük a nótát. A végeredmény pedig csodálatos lett: egy jövőbeni Pell-klasszikus született meg. Ha eddig nem is voltam nagy Tyler-rajongó, ezután rögtön azzá váltam!".
A 'Love's Holding On' mellett két másik új dal is felkerült a ballada-lemezre: az egyik az 'On The Edge Of Our Time', a másik pedig egy Ed Sheeran-sláger, a Hobbit c. film egyik betétdalának rockos feldolgozása, az 'I See Fire'.
A 'The Ballads V' további hét dala tartalmaz többek közt egy Neil Young-feldolgozást ('Hey Hey My My'), egy Deep Purple-klasszikus ('Mistreated') koncert-verzióját, valamint egy eddigi kiadatlan, 'The Line' című balladát is.
A 'The Ballads V' megjelenik digipak CD-n, dupla bakeliten, digitálisan és limitált box-szettben (benne a digipak CD-vel, egy powerbank-kel, egy bónusz kislemezzel, egy matricával és egy képeslappal [ez a verzió csak Európában lesz elérhető]).
Íme a 'The Ballads V' borítója és dallistája:

01. Love's Holding On (5:06) (feat. Bonnie Tyler) (új dal)
02. I See Fire (6:02) (Ed Sheeran feldolgozás) (új dal)
03. On The Edge Of Our Time (7:42) (új dal)
04. Hey Hey My My (5:02) (Neil Young feldolgozás)
05. Lived Our Lives Before (6:31)
06. When Truth Hurts (6:46)
07. Forever Free (8:27)
08. Lost In Love (6:05)
09. The Line (live) (7:31) (korábban kiadatlan dal)
10. Mistreated (live) (14:12) (Deep Purple feldolgozás)
A gitáros és bandája emellett azt is bejelentette, hogy az idei évben, 12 év kihagyás után visszatér a belga Graspop fesztiválra, ahol június 17-én ad nagyszínpadi koncertet. Íme az eddig ismeretes 2017-es koncert-dátumok:
Június
14 – Augsburg, Németország – Spectrum
15 – Loreley, Németország – Rock Fels
16 – Pratteln, Svájc – Z7
17 – Belgium – Graspop Festival
Mint arról beszámoltunk, tavaly nyáron az Steamhammer / SPV jóvoltából - megjelent három korai A.R.P. album; méghozzá egy LP-sorozat formájában, melynek első példánya az 1997-es 'Magic', ami most először vált elérhetővé ilyen formában.

A másik újrakiadást az 1998-as 'Oceans Of Time' képviseli. Ez volt a banda első albuma, amin Johnny Gioeli (Hardline) énekel. A lemez szintén nem jelent még meg LP-n.

A 2010-es 'The Crest' album - amin többek közt két nagy sláger, a 'Too Late' és a 'Dreaming Dead' is helyet kapott - egy bónusz koncert-felvétellel kiegészítve jelenik meg.

Mindhárom LP (albumonként) 1000 példányszámra limitáltan került legyártásra. Az új kiadványok mindegyike dupla lemezes, 180 grammos, fekete színű hang-anyag. Ajándékként minden bakelit mellé jár az adott album CD-s változata.
A rendeléssel kapcsolatos infók hamarosan elérhetővé válnak az SPV kiadó shop-jában.
A gitáros és bandája nemrég kiadott egy nagyszabású DVD-t, 'Magic Moments' címen; korébban pedig elkészítette új stúdióalbumát is. Ez utóbbi 2016. január 15-én jelent meg. Minderről bővebben itt írtunk.
Vissza a hírekhez
Keresés
Belépés
Akciós DVD-k

